Pénzügy

Nyakra-főre hazudunk, a munkahelyen is

Ha nagyon cikinek éreznénk, akkor valószínűleg kevesebbszer tennénk meg. Pedig visszaüthet.

Nemigen van olyan ember, aki még soha ne füllentett, lódított, csúsztatott, szépített volna legalább egyszer az életében. (Jó, egy kivétel van, az ember, aki soha nem hazudott.)

A hazugságnak sokféle oka lehet: félelem, leplezés, menekülés, szégyen, nemtörődömség, lustaság, szándékos félrevezetés, de akár az is, hogy kitoljunk valakivel. És ezek a szituációk a munkahelyen is előfordulhatnak. Na meg az is, hogy nem mondunk igazat.

Ha elkéstünk a munkából…

A munkahelyen is hazudunk

Egy átfogó felmérés szerint az alkalmazottak 15 százalékát kapták hazugságon a munkahelyükön. És vajon hányan voltak, akikről nem derült ki? Az álláskereséssel összefüggésben pedig a fiatalok 75 százaléka ismerte be, hogy hazudott.

Pedig a hazugság nem olyan jó érzés. Akinek hazudtunk (mondjuk a főnöknek arról, hogy miért késünk), annak például nemigen tudunk emiatt egy darabig a szemébe nézni. Na és az önéletrajzos, vagy az állásinterjús hazudozás is könnyen visszaüthet, ha felvesznek minket. De fordulhat is a kocka.

És amikor nekünk hazudnak?

A Forbes magazin szerint nemcsak az fordul elő, hogy mi hazudunk a munkahelyünkön, az álláskeresésénél, hanem az is, hogy nekünk hazudnak, például az állásinterjún.

Az egyik ilyen tipikus hazugsági szituáció az, amikor rákérdezünk az állásinterjú eredményére – derül ki a Profession.hu összefoglalójából.

Azt írják, legyünk résen például, ha válaszul ezt halljuk: “Jelenleg még dolgozunk a munkaköri leíráson, a felelősségi körök megállapításán és a fizetési feltételeken.”S hogy ez miért hazugság? Mert a vállalatok számára nincs nagyobb időveszteség és felesleges energiapazarlás annál, mint amikor a HR-eseket úgy kérik jelöltek interjúztatására, hogy közben maguk sincsenek tisztában azzal, hogy kire és hol van szükségük.

Ha kíváncsi, még mit ferdíthetnek ilyenkor a HR-esek, és mit lehet rá lépni, kattintson!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik