Pénzügy

Betett a rezsicsökkentés a kéményseprőknek

Financiális okok miatt hét megyében leáll a kéményseprő-ipari közszolgáltatás.

Az állami intézkedések miatt kieső bevételek kompenzációjának elmaradása miatt június 30-át követően áll le a kéményseprő-ipari közszolgáltatás Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest és Somogy megyében – közölte Vidra Zoltán, a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületének elnöke. Mindez összesen 842 települést érint majd.

Vidra egy szakmai összejövetel után nyilatkozott az MTI-nek. A jelen lévő tagvállalatok képviselői – beleértve az önkormányzati tulajdonú társaságokat is – kijelentették, hogy a jelenlegi jogszabályi követelményeknek megfelelő színvonalon nem képesek a kieső szolgáltatásokat még kijelölés esetén sem pótolni, mert sem létszámban, sem eszközben nincsenek felkészülve, és likviditási helyzetükben sincsenek tartalékok – mondta.

Az elnök, aki egyben a szolnoki Fűtéstechnikai Kft. ügyvezetőjeis, elmondta: a kormány 2013 májusában hozott döntést a kéményseprés rezsióradíjának csökkentéséről. Azóta a közszolgáltatást ellátó magyar tulajdonú vállalkozás folyamatosan kompenzációra szorul. Esetükben Szolnok megyei jogú város önkormányzatához fordultak pénzügyi segítségéért, mindeddig eredménytelenül.

A társaság jövőjét firtató kérdésre azt válaszolta, hogy nem lát más utat, mint a cég felszámolását, ebben az esetben 92 dolgozó veszítené el az állását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik