Pénzügy

Mégsem lesz idén béremelés?

forint (forint)
forint (forint)

A kkv-s cégvezetők többsége nem tervez béremelést, de az országos bérajánlás módosíthat terveiken.

A Policy Agenda és a Magyar Szakszervezeti Szövetség 2013 végén a munkaadók és a szakszervezetek közötti országos bérmegállapodás megítéléséről, és a 2014 évi béremelési tervekről készített kutatást a kkv-s cégvezetők körében. Az adatok szerint a cégvezetők nagyon óvatosak a béremeléssel, és sokan félnek az állami hatóságok vélt szankcióitól.

Fizetés 2014

A többség tudja, hogy van bérmegállapodás

A szakszervezetek és a munkáltatók közötti év végi tárgyalások eredményeként született meg a 2014. évi országos bérajánlás, amely 3,5 százalékos emelést javasol az idénre. Vannak ugyan akik vitatják a relevanciáját, de jó részük zsinórmértéknek tekinti.

A kkv-szektorban azonban hagyományosan kevésbé érvényesülhet a szakszervezetek befolyása. Ezért van jelentősége, hogy az itt dolgozó cégvezetők miképpen vélekednek a bérajánlásról, mekkora körükben annak ismertsége, és valóban tartják vagy tartani kívánják-e magukat ahhoz.

Kevesen tudták, mennyi is az ajánlás

A cégvezetők 58 százaléka hallott arról, hogy elfogadták a 2014. év országos bérajánlást. Ugyanakkor csak alig több mint egynegyedük tudta megmondani, hogy pontosan mekkora is annak a mértéke. Ez azt jelenti, hogy a médiában érezhetően nem kapott – a minimálbér-megállapodás mellett – elég teret az országos bérajánlás elfogadása. Vagy esetleg az idő rövidsége miatt a munkáltatói szervezeteknek nem volt kellő idejük arra, hogy tájékoztassák tagjaikat.

Az azonban mindenképpen komoly kommunikációs problémát jelez, hogy a cégvezetők 42 százaléka egyáltalán nem hallott a bérajánlásról. S mivel a kkv-k döntő többségében nincs is szakszervezet, ezért ez a fajta tájékoztatási feladat csak a munkáltatói szövetségekre, a kamarákra hárulhatna.

Bérkommandó

A bérkommandó mély nyomokat hagyott

A PA előzetes várakozásaival egybevág az az adat is, hogy a cégvezetők abszolút többsége számára nem befolyásoló tényező a bérajánlás. A válaszolók 61 százaléka mondta azt, hogy szerintük a cégek a saját helyzetüknek megfelelően alakítják a bérpolitikájukat. Már csak azért is, mivel a kkv-szektorban az alacsony érdekvédelmi szervezettség miatt jóval kisebb a munkavállalók befolyásolásának (nyomásgyakorlásának) lehetősége.

Vannak, akik úgy tudják, kötelező…

Ugyanakkor ennél jóval meglepőbb volt, hogy a kkv-k 19 százaléka úgy gondolja, azért van a bérajánlás betartásának jelentősége, mert nem teljesítése esetleg ellenőrzéseket indíthat el az állami szervek részéről.

Ez a „félelem-faktor” nyilván a 2011-ben indított bérkommandó hatására maradt meg a cégvezetőkben. Akkor ugyanis a kormánypártok úgy szerették volna kikényszeríteni a béremeléseket, hogy úgynevezett bérkommandóval, azaz hatósági ellenőrzésekkel fenyegették meg a cégek vezetőit. Ez a politika láthatólag mély nyomot hagyott a cégvezetőkben.

Jelentős azok száma (14 százalék) is, akik úgy vélekednek, hogy a bérajánlás iránytű a cégvezetők számára, míg csupán 6 százalékuk mondta azt, hogy a bérajánlás betartása megakadályozhatja, hogy elvándoroljanak a dolgozók a cégüktől. Márpedig egy jól működő munkaerőpiacon ez lenne a bérmegállapodás fő „feladata”.

Sokan még nem terveznek béremelést

A kkv-s cégvezetők 48 százaléka mondta, hogy nem tervez 2014-ben béremelést. Ugyanakkor már most sokan vannak (32 százalék), akik tudják, hogy minimum a bérajánlásnak megfelelő mértékű emelést hajtanak végre 2014-ben. Az adatfelvétel időpontjában még sokan nyilatkoztak úgy, hogy nem tudják milyen bérpolitikát követnek majd 2014-ben.

Érdekes, hogy saját cégükhöz képest jóval optimistábbak saját ágazatuk összességét, illetve versenytársaikat tekintve a kkv-szektor cégvezetői. 56 százalékuk mondta, hogy a bruttó 3,5 százalékos emelés teljesülni fog saját szektorában. S mindössze 32 százalékuk szerint nem várható ekkora emelés, és 12 százalékuk még nem tudta megmondani, hogyan is alakul majd a bérhelyzet.

Óvatosak

Az adatok azt mutatják, hogy nagyon óvatosak a cégek a béremeléssel. Az előző évek tapasztalatai alapján azonban végül a többségük alkalmazkodni fog idén is az országos bérajánlásban megfogalmazott mértékhez. Viszont azokon a területeken biztosan nehezebb lesz kiharcolni a növekvő béreket, ahol alacsony a munkavállalók szervezettsége.

A Policy Agenda a kis- és közép vállalatok körében végzett konjunktúrafelmérését reprezentatív módon, 500 cég vezetőjének válaszai alapján készítette, 2013. december 13-19. között, online vállalati panelen, illetve telefonos megkérdezéssel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik