Pénzügy

Rogán: Jön a harmadik rezsicsökkentés

Rogán (Rogán)
Rogán (Rogán)

A kormány két hét múlva dönt az újabb áram és gázdíjmérséklési akcióról. A rezsi három komponensénél tesznek javaslatot a csökkentésre.

Január 24-én Balatonszárszón tartja évadnyitó frakcióülését a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja. A tanácskozáson az újabb rezsicsökkentés ütemezéséről és mértékéről döntenek majd – közölte Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Bejelentette azt is, hogy február 3-án lehet az első parlamenti ülésnap.

Rezsicsökkentés jeligére

Még mindig faragni kell

A politikus azt mondta, a jövedelmekhez képest még mindig az európai uniós átlag felett van a villamos energia és a gáz ára Magyarországon, amin változtatni kell.
Rogán Antal tájékoztatása szerint “a rezsi három komponensénél tesznek javaslatot a csökkentésre”, azt azonban nem árulta el, hogy melyik három esetében.

A politikus kérdésre annyit elmondott, nem kizárt, hogy eltérő időpontokban csökkennek majd az egyes rezsielemek.

Megvalósítható a harmadik rezsicsökkentés

A frakcióvezető ezt megelőzően szerdán este Facebook oldalán azt közölte: az előkészítő tanulmányok és a számok alapján egyértelműen megvalósítható a harmadik rezsicsökkentés.
A harmadik rezsicsökkentést előkészítő munkacsoport ismét ülésezett. S mint írta, közel vannak a megoldáshoz, jövő hétre véglegesítik a frakcióülésre készülő javaslatokat. Arra nem utalt, hogy mikortól jöhet a következő rezsicsökkentés.

Ez a cél

Rogán Antal decemberben jelentette be, hogy a Fidesz-frakció januári ülésén dönt majd az újabb rezsicsökkentésről, amelyet lehetségesnek és fontosnak is tart.
Célul azt jelölte meg, hogy az áram és a gáz ára az európai átlagon legyen. Ehhez, mint kissé rejtélyesen fogalmazott, szeretnék górcső alá venni a rezsi minden egyes elemét, még olyanokat is talán, amelyekkel egyébként a korábbi időszakban nem foglalkoztak.

Adatszolgáltatási kötelezettséget írnának elő

December 18-ai ülésén a munkacsoport arra kérte Dorkota Lajost, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnökét, hogy készítsenek előrejelzést a várható világpiaci árakról.
Rogán Antal akkor közölte: a földgáz és a villamos energia területén is árcsökkenésre számítanak, és az a céljuk, hogy az a magyar fogyasztóknál is érvényesüljön 2014-ben.

A fideszes frakcióvezető arra is kérte az energiahivatal elnökét, hogy kérjen adatokat a magyar szolgáltatóktól. Megjegyezte: a MEKH adatbekérési jogát januárban törvénnyel fogják megerősíteni, adatszolgáltatási kötelezettséget írnak elő, hogy a tényeket ne lehessen eltitkolni se a hatóság, se a magyar fogyasztók elől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik