Huszonötszörös az eltérés a legmagasabb és a legalacsonyabb szintű munkakörök bérei között – derült ki a Trenkwalder, a Simconsult és a Devise Hungary együttműködésében és szervezésében lezajlott felmérésből. A bérek az elmúlt évhez képest 3-4 százalékkal növekedtek.
Az alacsonyabb besorolásoknál kissé nagyobb, míg a magasabb, vezetői besorolásoknál kisebb növekedésről adtak számot a válaszadó cégek.
Fizikai munkások kontra vállalatvezetők
A mintegy 46 ezer munkavállaló béradatainak felhasználásával készült átfogó felmérés alapján szakterületenként, régiónként, ágazatonként, cégméret és tulajdonforma szerint egyaránt tájékozódni lehet a jól, az átlagosan és a gyengén fizető cégek bérezési gyakorlatáról.
A felmérés 15 besorolási szintre bontva elemzi az egyes cégeknél alkalmazott béreket. Az adatok alapján a legalacsonyabb fizikai besorolású munkavállalók átlagosan 114 ezer forintos havi alapbérrel számolhatnak, miközben a legmagasabb besorolású vezetői szinten – jelentős szórással – átlagosan 2,8 millió forintos alapbér jár, ami 25-szörös eltérést jelent.
Tovább növeli a különbséget, hogy miközben a vezetői besorolásoknál a változó bér mértéke eléri az alapbér 25-30 százalékát is, addig ez az arány az alacsonyabb besorolási szinteken csak 10-15 százalék.
Itt kereshet a legtöbbet és a legkevesebbet
Szakterületi összehasonlításban az összjövedelem főként a műszaki, illetve a marketing-értékesítési területeken alakul az átlag felett azonos szinteket vizsgálva, miközben a termelésben és az adminisztratív területeken dolgozók fizetése 4-8 százalékkal elmarad az átlagtól.
Ágazati bontásban kiemelkedő az elektronikai ipar és a járműipar bérezési szintje, miközben a közüzemi szolgáltatók mellett elsősorban a fémiparban, illetve az építő- és építőanyag-iparban dolgozók számíthatnak az átlagosnál alacsonyabb bérekre (utóbbi esetben egyes besorolási szinteken a 15 százalékot is megközelíti az eltérés).
Az országon belül is jelentős eltérések vannak a béreknél
Regionális összevetésben – nem meglepő módon – a fejlettebb régiókban (Budapest és Közép-Magyarország, Közép- és Nyugat-Dunántúl) magasabbak a fizetések.
Érdekesség ugyanakkor, hogy míg az ügyviteli és a fizikai besorolásoknál a Dél-Alföldön a legnagyobb – általában 5-8 százalék – az elmaradás, addig a magasabb szintű munkaköröknél az észak-magyarországi és az észak-alföldi régió marad el leginkább az országos átlagtól.
Bérfölényben a külföldi tulajdonú cégek
A külföldi tulajdonú vállalatok átlagosan 10 százalékkal fizetnek többet, mint a magyar tulajdonú cégek, de egyes szinteken ez a mérték a 20 százalékot is meghaladja. Ugyanakkor a fizetések nagysága a cég méretével (a létszámmal, illetve az árbevétellel) arányosan is emelkedik.
Akárcsak tavaly, idén is a legtöbb munkáltató a műszaki területen talált nehezen diplomás munkaerőt. A nyilatkozók kétharmada vett fel pályakezdő diplomást az idei évben, ezek többsége gazdasági vagy műszaki végzettséggel rendelkezett.
Idén ennyivel emelkedhetnek átlagban a bérek
A felmérésben részt vevő cégek az idei évben 3-4 százalék körüli béremeléssel számolnak. Átlagon felüli növekedésre számíthatnak a gépiparban és az elektronikai iparban dolgozók, miközben a kereskedelemben és az építőiparban attól elmaradó bérszintváltozásra lehet számítani.
A béremelés mértékét 35-40 százalékban a cég teljesítménye, 30 százalékban az egyéni teljesítmény, míg 25-30 százalékban az infláció alakulása befolyásolja. Egyes esetekben egyéb szempontok (például a szolgálati idő mértéke) is a mérlegelés alapját képezi.
Így látják a közeljövőt a cégek
„Jelentős változást tapasztaltunk tavalyi évhez képest a megkérdezett cégek gazdasági kilátásait illetően – magyarázza Molnár Mónika, a Trenkwalder HR Szolgáltatások üzletágának vezetője. – Míg tavaly mindössze a válaszadók 28 százaléka számított arra, hogy jó gazdasági évnek néz elébe, idén ez az arány már elérte a 43 százalékot.
Ez mindenképpen jó hír szerintük a munkavállalók számára is, hiszen (mint láttuk) a cég teljesítménye jelentős részben befolyásolja a következő időszakra tervezett béremelés mértékét is.”