Pénzügy

Nyugdíj – minimum aggasztó a helyzet

nyugdij (nyugdij)
nyugdij (nyugdij)

Még nagyjából 15 évig megvagyunk valahogy. De hogy mi lesz 2030-ra? Addigra ugyanis a mostaninál jóval kevesebb járulék folyhat be a nyugdíjkasszába.

Gyerekszám utáni nyugdíj

A fiatalabb korosztályból az 1980-as évekhez képest mintegy egymillió fő hiányzik. Így bármennyit is dolgoznak ők, csak a mostaninál jóval kevesebb lehet az állami nyugdíjrendszer fenntartására jutó összeg – írta a Portfolio.hu. Így elkerülhetetlen, hogy gondok legyenek 2030 után a nyugdíjakkal.

A gyerekszám után járó nyugdíj modelljének egyik kifejlesztője, Botos Katalin arról is beszélt az M1 Ma reggel című műsorában a lap beszámolója szerint, hogy a megoldás az lehet, ha a 30-as generáció minél hamarabb elkezd takarékoskodni, öngondoskodni. Hiszen az állami nyugdíjra ugyan lehet számítani, de az lesz annyi, amennyi. Ki kell egészíteni.

Nyugodt öregkor helyett 

A közgazdász azt is megemlítette, hogy az Idősügyi Tanácsban a miniszterelnök nemrégiben azt mondta, egyik legfontosabb feladatuknak tartják a nyugdíjak értékállóságának megőrzését.

Másrészt megismételte, hogy a kormánynak el kellene ismernie a nyugdíjakban a gyermekvállalást. Ezenkívül a foglalkoztatást és a gyermekvállalást is jobban kellene erősíteni szerinte. Ami a hírek szerint tervbe is van véve, hiszen Orbán Viktor szombaton már azt mondta, a cél az 5 millió munkahely, és arról is érkezett már hír, hogy megdupláznák a kétgyermekesek családi adókedvezményét

Botos szerint az emberek a jelenleginél rosszabb helyzetben is vállaltak gyereket, és ezt most is lehetővé teszi a szociális ellátórendszer, illetve az állam hozzáállása. De azért úgy látja, hogy a problémák kiiktatásához további segítségre lenne szükség, hogy legalább a tervezett gyermekek megszülessenek.

A közgazdász azt is megemlítette, hogy az Idősügyi Tanácsban a miniszterelnök nemrégiben azt mondta, egyik legfontosabb feladatuknak tartják a nyugdíjak értékállóságának megőrzését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik