Pénzügy

Győzikét megint pellengérre állította a NAV

Gáspárék megint összehoztak fejenként több mint tízmillió forintos adótartozást.

A tévés celeb Gáspár Győzőnek és feleségének, Gáspárné Balla Beátának évek óta nem sikerül végleg lekerülniük a NAV szégyenlistájáról. Az adóhatóság negyedévente teszi közzé feketelistáját azokról a magánszemélyekről, akik több mint 10 millió forinttal tartoznak, legalább 180 napja. Gáspáréknak időről-időre sikerül rendezniük a tartozásukat, azután megint visszakerülnek a szégyenpadra.

Nem csak ők tartoznak tartósan tetemes öszegekkel, hanem sokan mások is. Sőt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint egyre többen. Fél év alatt 62 százalékkal nőtt a tartósan tartózó vállalkozók száma, míg a tartósan adós magánszemélyeké és egyéni vállalkozóké 3 százalékkal bővült – derül ki az adóhatóság honlapján csütörtökön közzétett adatokból.

Június végén 4144 magánszemély és egyéni vállalkozó tartozott egyenként több mint 10 millió forinttal a NAV-nak, valamint 2638 vállalkozás egyenként több mint 100 millió forinttal, míg 2013 végén számuk a korábban közzétett adatok szerint 4018, illetve 1624 volt. 


A cégek között továbbra is gyakorlatilag valamennyi ágazat fellelhető. Jó ideje a tartós adósok között van például a Hospinvest Egészségügyi Befektetési Zrt. és a Gyöngyösi Kórház Egészségügyi Szolgáltató Kft., amelyek felszámolás alatt állnak.
 Fellelhető változatlanul az ugyancsak felszámolás alatt álló Cornexi Élelmiszeripari Zrt., a Herz Szalámigyár Zrt. az Electro World Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vagy a Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt. 


A tartós adósok közé tartozik a a felszámolás alatt álló dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház Nonprofit Kft., a makói Grand School Iskolaszövetkezet, a pécsi Kolinda Művészeti Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, a Magyar Mozgókép Közalapítvány vagy a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány. A magánszemélyek, illetve egyéni vállalkozók listáján rajta van Földesi-Szabó László és az akasztói vállalkozó, Stadler József is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik