Pénzügy

Erre kérhetünk milliókat napokon belül

Hamarosan elérhető lesz a lakáshitelek törlesztésére fordítható új, adómentes béren kívüli juttatás, amit a munkáltató adhat támogatásként.

Adómentes lakáshitel támogatás

A lakáscélú hitelre kérhető adómentes munkáltatói támogatást mint már írtunk róla, legfeljebb 5 millió forintig lehet majd adni, méltányolható lakásigény esetén. Az erről szóló törvény már tavaly megszületett, s azóta is sokan várják, mikortól lehet élni a lehetőségtől.

A jó hír az, hogy a Híradó információi szerint most már napokon belül kihirdethetik a bevezetés részletes feltételeit meghatározó miniszteri rendeletet is.

A szakértők eltérően látják

A nekik nyilatkozó szakértő elmondta: csak azok kaphatnak cafeteria formájában segítséget, akik valóban lakásvásárlásra, építésre vagy korszerűsítésre vettek fel hitelt.

Az Azénpénzem.hu által korábban megkérdezett szakértők viszont úgy látták a rendelettervezet alapján, hogy egyáltalán nem lehet majd garantálni a lakáscélú felhasználást.

Sőt, azt is kijelentették, hogy az intézkedéssel leginkább azok a jobb módú vállalkozók járhatnak jól, akiknek van lakáshitelük.

Íme, mi számít méltányolható lakásigénynek:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik