Pénzügy

A digitális bennszülötteké a jövő

Magyarországon az ügyfelek több mint fele még rendszeresen bemászkál a bankfiókba. Ez azonban már nem sokáig lesz így.

Minél fiatalabbak az ügyfelek, annál szívesebben bankolnak online, ahelyett hogy időt nem kímélve bemenjenek a bankba – többek között ez derül ki az Erste Bank 6 régiós országot érintő kutatásából a Bankmonitor.hu beszámolója szerint.

Netbankolás

30 alatt már félig átálltak

Konkrétan ez azt jelenti, hogy idehaza a 30 év alattiak fele használja már az online csatornákat, 30 és 60 között már csak 41 százalék, 60 felett pedig mindössze 11 százalék.

A portál ezt így kommentálta: jól láthatjuk, hogy ahogy haladunk előre az időben, egyre több lesz a digitális bennszülött. Ők azok, akiknek a netbank már nem bankfiók-helyettesítő, hanem maga a bankfiók – tették hozzá.

Bankszámla

Nemek szerint is megnézték a netes bankolási szokásokat, s kiderült, hogy a kütyüimádó férfiak 10 százalékkal vezetnek (33 százalékos eredménnyel) az inkább a személyesebb kapcsolatokat előnyben részesítő nőkkel szemben.

Úgy tűnik egyébként, hogy az okostelefonos bankolás lehet a legdinamikusabban növekvő elem az elérhető lehetőségek közül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik