Pénzügy

Bajba kerülhet, ha eljár a szája a bankban

Ha nem találja a bankkártyáját, jobban jár, ha ezt nem árulja el, amikor a bankkal beszél. Már ha nem akar több ezer forintot potyára kifizetni.

Előfordult már, hogy elhagyta a bankkártyáját, aztán mégis meglett? És közben letiltatta? Sokba került? Van egy jó hírünk: egy kis trükkel el lehet kerülni a felesleges kiadást.

Ne tiltassa le rögtön!

Ha nincs meg a bankkártyája, akkor még nem biztos, hogy elveszett vagy ellopták. Az is lehet, hogy csak pillanatnyilag nem találja. Ezért tanácsolja azt a Bankráció.hu, hogy letiltás helyett első körben csak a készpénzfelvételi és a vásárlási limitet vetesse le, 1 forintra. Mert ezt lehet.

Ha megtesszi (rögtön azután, hogy észlelte az eltűnést), azzal elejét veheti annak is, hogy kifosszák. Hiszen ha mégis ellopták a kártyáját, akkor sem mennek vele sokra a tolvajok, az 1 forintos limit beállítása mellett. 
S ha az derülne ki, hogy csak átmenetileg nem volt meg a kártya, akkor meg elkerülheti a letiltási díj megfizetését, ami a portál szerint kártyától függően pár ezer forinttól akár 15 ezer forintig is elmehet.

Így nem működik

Viszont aki úgy próbálja meg 1 forintra levenni a limiteket, hogy közben eljár a szája, vagyis elárulja, hogy nincs meg a kártyája, az pórul járhat.

Ugyanis ahogy meghallja az ügyintéző az „elveszett”, „eltűnt”, „nem találom” szavakat (a telefonos beszélgetést ugye rögzítik), biztonsági okokból kutya kötelessége letiltatni a kártyát.

A portálnak arra is van néhány vicces tippje, mit mondjunk ahelyett, hogy elveszett a kártyánk, pl.: A feleségünknél/férjünknél van, és nem akarjuk, hogy többet költsön…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik