Sport

Debrecen nem ismer nemet

Gyárfás Tamás szerint nem csak a részvétel, de az eredmény is fontos a debreceni úszó-Eb-n.

Mint ismert, az eredeti házigazda, Antwerpen anyagi gondokra hivatkozva visszamondta a 2012-es úszó Európa-bajnokság rendezési jogát, melyet végül Eindhovent, Torinót és Londont megelőzve Debrecen nyert el.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, az európai szervezet alelnöke a debreceni Naplónak elmondta, 2010-ben a budapesti kontinensviadalt találták az év sporteseményének egy nemzetközi szavazáson, reméli sikerül ezt a bravúrt megismételni. „Erre Debrecen szegényes szókincse a garancia. Megtapasztaltam, itt ismeretlen az a szó, hogy: nem” – mondta Gyárfás, aki azt is elárulta, hogy bármilyen kérdés merül fel, azt az Orendi Mihály vezette szervezőbizottság azonnal megpróbálja orvosolni.

Gyárfás szerint nem a csak a részvétel, hanem az eredmény is fontos: „A magyar csapat 2010-ben hat aranyérmet szerzett. Magas tehát a mérce, de soha nem szabad lejjebb adni. Nincs az a rendezés, amely magyar sikerek nélkül ugyanazt az eufóriát okozná.”

A honi szövetség elnöke úgy véli, akár ötös produkciót is nyújthat a magyar úszóválogatott Londonban, azaz öt-öt arany-, ezüst- és bronzérmet is nyerhetnek az úszók.

A május 17. és 26. között sorra kerülő debreceni kontinensviadal kapcsán egyébként szóba került, hogy a nyitóünnepségen a cívis város emblematikus együttese, a Tankcsapda lépne fel. 2010-ben a 100 tagú cigányzenekar húzta a talpalávalót a ceremónián.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik