Szórakozás

Testőrök védték Gregor Bernadettet az esküvőjén

A színésznő szombat délután negyedszerre is kimondta a boldogító igent szűk családi körben. A nász azonban elég meghökkentőre sikerült.

Gregor Bernadett és szerelme, Szarvas Attila Bálványoson keltek egybe, ahová mindössze 20 fő kapott meghívást. A pár az Újszínház egyik darabjában ismerkedett meg, majd tíz hónappal később a titkos eljegyzésen is túl voltak. Az esküvőt sem szerették volna nagy dobra verni, ezért csak a legközelebbi személyek vettek részt az eseményen. Természetesen jelen volt a színésznő két fia, Álmos és Bence, valamint Koncz Gábor és Dörner György, az Újszínház igazgatója is.

 Fotó: RTL Klub

Berniék az 540 főt számláló falu művelődési házában kötötték össze hivatalosan is az életüket, ezt követően pedig egy hintóval mentek át a sportpályára, ahol egy ebéddel ünnepeltek. Mindeközben azonban az ifjú pár biztonsági emberek garmadával vette körbe magát, akik esernyőkkel és saját zakójukkal védték a színészeket a kíváncsi tekintetek és a fotósok elől.

A helyi lakosok értetlenkedve figyelték a bujkálást, szerintük el lett túlozva a dolog: “Mire ez a nagy felhajtás? Ahelyett, hogy örülne annak, kíváncsiak vagyunk rá, mindent megtesznek azért, hogy elbújjanak. Nevetséges ez az egész” – mondta a Blikknek egy falubeli.

Reméljük, ha már ennyire féltik kapcsolatukat Gregorék, akkor tartósabb lesz, mint az előző frigyek. Már csak azért is, mert a gyerekvállalás is szóba került már közöttük, de egyelőre nem akar összejönni a pici.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik