Szórakozás

Gregor Bernadettnek nem jön össze a baba

A színésznő és új párja hiába tervezik már hónapok óta a gyermekáldást, csak nem akar jönni a közös csemete.

Gregor Bernadett újra rátalált a boldogságra Szarvas Attila oldalán. A színésznő már öt hónap után azt nyilatkozta, hogy mihamarabb szeretné összekötni életét párjával és 41 évesen újra vállalná az anyaságot. Kijelentése óta már eltelt néhány hónap, a színésznő azonban még mindig nem esett teherbe. A Blikk megkeresését is röviden hárította: “Köszönöm, de most nem alkalmas a gyerekkérdés.”

Fotó: RTL Klub

A napilapnak egy közeli ismerős erősítette meg, hogy Gregor még valóban nem várandós, párjával azonban rajta vannak az ügyön, hiszen mindketten nagyon szeretnék már a picit.

“Állandóan figyeli a jeleket, mikor van hányingere, vagy fáradtabb a kelleténél. Bármelyik hónapban megfoganhat a baba, ugyanis Attilával mindketten nagyon szeretnének már ismét szülővé válni. Még viccelődni is szoktak, hogy végre van esélye Berninek a régen áhított kislányra, mert Attila lányos apuka is. Az élettől és új szerelmétől újra kapott erre egy esélyt, mert Berninek egyszerűen lételeme az anyaság. Ha várandós lesz, biztosan nem dolgozik majd már a terhessége második szakaszában sem, bár Álmoskával még 8 hónapos terhesen is színpadra állt, befejezte az évadot, akkor még a Pesti Magyar Színház tagjaként. Bernadett iparkodik a kondiját is erősíteni, hetente többször eljár futni a Tabánba két kutyusukkal. Ilyenkor póráz, kutyakakinak való zacskó és telefon van a zsebében; aki így látja, gyakran azt hiszi a dudorodó ruha miatt, hogy babát vár. Pedig sajnos még nem.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik