A Londonból induló Malév-járatok több órás késéssel indultak el Budapestre, az viszont bizonytalan, hogy mikor indulhatnak el a Malév járatai a londoni Heathrow repülőtérre a brit repülőtereken bevezetett rendkívüli intézkedések miatt.
A Malév londoni irodájának munkatársa, Buxbaum Melinda elmondta, a 7.15-kor a Heathrow repülőtérről induló MA 617-es járat háromnegyed tíz körül indult el, míg a Gatwick repülőtérről 8.40-kor induló MA 613-as járat is csak jelentős késéssel tudott felszállni. A Malév törölte MA 611-es London-Budapest járatát, mely 12.45-kor indult volna a Heathrow repülőtérről – tájékoztatta az MTI-t Bánszki Mihály, a magyar légitársaság londoni állomásvezetője. Mint közölte, a járat el sem indult Budapestről Londonba, minthogy a Heathrow meghatározatlan időre felfüggesztette az érkező járatok fogadását. Azok a magyar utasok, akik erre a járatra váltottak jegyet, így nem tudnak hazautazni.
A Malévnek este is van egy London-Budapest járata, az MA 615-ös, amely 19 órakor indul Gatwickről. A Malév londoni munkatársa szerint remélhetőleg ennek a járatnak az indításával nem lesznek fennakadások.
Nem vihetnek kézipoggyászt
A Budapestről Londonon túlra, londoni átszállással utazó utasok semmiféle kézipoggyászt nem vihetnek fel a repülőgép fedélzetére – közölte az MTI-vel Németh Krisztina, a Malév szóvivője. Hozzátette, hogy a tiltólistán szerepel a mobiltelefon is. Az utasok zsebben elférő pénztárcájukat és kontaktlencséjüket magukkal vihetik az utastérbe, de például a kontaktlencse-folyadékot nem. A szóvivő elmondta azt is, hogy a Malév 613-as járata London Gatwick repülőtérről 12.50-kor érkezik Ferihegyre, míg a 617-es járat 12.59-kor száll le.
Szollár Domokos, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. szóvivője az MTI-nek csütörtök délelőtt azt mondta: fokozott biztonsági intézkedéseket még nem vezettek be Ferihegyen, de az ellenőrzést fokozták.
Nincs készültség
Magyarország területén terrortámadással kapcsolatban nincs készültség, de a rendőrség szükség esetén kész azonnal reagálni az eseményekre – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivői irodája az MTI érdeklődésére csütörtökön.
Az MTI annak kapcsán kereste meg az Országos Rendőr-főkapitányságot, hogy csütörtökön a legmagasabb szintre emelték Nagy-Britanniában a terrorveszély elleni készültség szintjét, miután a rendőrség bejelentette, hogy meghiúsított több készülő merényletet, amelyek célja – Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között közlekedő – utasszállító repülőgépek felrobbantása lett volna. Az ORFK szóvivői irodájának tájékoztatása szerint sem Budapesten, sem pedig az ország területén nincs fokozott készültség; a rendőrségnek kész, kidolgozott tervei vannak terrortámadás vagy terrorfenyegetés esetére.
Az Országos Rendőr-főkapitányság legutóbb 2003 márciusában, az iraki háború kitörését követően vezetett be fokozott biztonsági intézkedéseket Magyarországon. Akkor több mint egy hónapig megerősítették a taszári amerikai katonai bázis, a stratégiai jelentőségű vállalatok és a közintézmények, illetve a diplomáciai képviseletek védelmét.
Európa repterein
A fokozott készültség kihirdetése nyomán lezárták a londoni Heathrow repülőteret csütörtök reggel az összes érkező járat előtt. A brüsszeli nemzetközi repülőtéren további utasításig törölték az összes Londonba tartó járatot. Az Air France francia légitársaság csütörtökön szintén törölte a londoni Heathrow repülőtérre tartó járatait, és Amszterdamban is töröltek három Heathrow-ra tartó járatot. A brit repülőtereket üzemeltető BAA társaság csütörtökön minden Heathrow-ra készülő járat indításának felfüggesztését kérte.
Lengyelországban a hatóságok merényletveszély miatt lezárták csütörtökön a varsói repülőteret, és elrendelték a légikikötőben tartózkodók evakuálását. A riadót egy gazdátlan csomag váltotta ki, amelyre a terminálban bukkantak.