Az amerikai űrhivatal közleménye szerint a bámulatos protuberancia már augusztus eleje óta napkoronában lebegett, s végül augusztus 31-én, magyar idő szerint este fél tizenegykor tört ki.
Szerencsére az űrkutatási hivatal Napdinamikai Obszervatóriuma egy pillanatra sem vette le szemét (pontosabban Naplégkörfigyelő műszeregyüttesét) a jelenségről, amelynek hossza a kitörés csúcspontján elérte a 800 ezer kilométert.
A koronakidobódás ezek után másodpercenként majdnem 1500 kilométeres (óránként 5,2 millió kilométeres) sebességgel távolodott a Naptól, s bár a Föld közvetlenül nem állt az útjában, a magnetoszférában gyönyörű sarki fény formájában éreztette hatását.
