Szórakozás

Bűnösnek találták Shakirát

Egy amerikai bíróság plágiumvádban találta vétkesnek az énekesnőt, a felelősséget pedig a Sonyra és annak leányvállalataira terhelték.

Shakira kolumbiai énekesnő Loca című slágere egy dominikai zenész 1998-ban írt dalának plagizált változata – mondta ki egy New York-i bíróság. A tárgyalás júniusban és júliusban több mint tíz napon át tartott, és végül bizonyítást nyert, hogy az eredeti szerző Arias, akinek Loca con su tíguere című művét 2007-ben egy El Cato nevű rapper is elénekelte, mellyel nagy sikert aratott hazájában – írja az MTI.

Az Arias dalainak kiadási jogával rendelkező Mayimba Music már 2012-ben panaszt emelt a Sony és számos leányvállalata ellen amiatt, hogy megsértették ügyfele szerzői jogait. A bíróság a felelősséget két cégre, a Sony/ATV Latinra és a Sony/ATV Discosra korlátozta.

A bíróság azt is megállapította, hogy a Loca angol változata – amelyet szintén Shakira énekel – nem sértette meg Arias szerzői jogait. A Loca világsiker volt, 2010-es megjelenése óta több millió példányt adtak el belőle kislemez formájában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik