A két orvos hétfőn az oslói repülőtéren elmondta: az új fegyver (angol nevének rövidítésével DIME) töltete a becsapódást követően öt-tízméteres körzetben szóródik szét és rendkívüli erejű robbanást okoz. A két orvos, Mads Gilbert és Erik Fosse elismerte, hogy nem látott a Gázai övezetben olyan áldozatot, akiket közvetlenül a DIME sebesített volna meg, de elmondásuk szerint az egyik kórházban dolgozva találkoztak olyan “brutális csonkolásokkal”, amelyeket nem repesz – hanem gyanújuk szerint a DIME – okozott.
A két orvos a NORWAC norvég – palesztinbarát – nem kormányzati szervezet megbízásából december 31-én utazott a Gázai övezetbe.
A DIME technológia a 2000-es évek eleje óta ismert. Sajtójelentések szerint a DIME töltete robbanóanyagból, szénből, porrá zúzott nehézfémötvözetből és volfrámból áll. Ez utóbbi arra szolgál, hogy a robbanáskor keletkező légnyomást viszonylag szűk helyen tartsa, ezzel csökkentve a járulékos károkat.