A 39 éves történészt, a Bolgár Szocialista Párt vezetőjét 168-67-os szavazataránnyal választotta meg tisztségére a törvényhozás.
A szocialistákból, a II. Szimeon Nemzeti Mozgalomból és török kisebbség pártjából – Mozgalom a Jogokért és a Szabadságért – álló kabinet sorsáról később voksolnak. Szergej Sztanisev, a Bolgár Szocialista Párt vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy az ő pártja 13, a Mozgalom a Jogokért és a Szabadságért nevű, a török kisebbségre támaszkodó párt 5 minisztert delegál a kabinetbe.
A bolgár szocialisták balos és etnikai szövetségekkel megnyerték a június választást, az alakuló kormány azonban első nekifutásra a törvényhozás 240 tagjából csupán 117 támogatását bírta, ami néggyel kevesebb, mint ami a többséghez kell. Hiába kaptak kormányalakítási megbízást, az addig hatalmon lévő II. Szimeon Nemzeti Mozgalom (NDSZV) liberális középpárt mindeddig megakadályozta ezt, s azt követelték, hogy vezetőjük, Szimeon Szakszkoburggotszki korábbi miniszterelnök megőrizhesse a kormányfői posztot.
Végül úgy látszik most vasárnap megállapodott Bolgár Szocialista Párt (BSZP), az eddig kormányzó NDSZ és a török kisebbség etnikai pártja a Mozgalom a Jogokért és az Igazságért (DPSZ), melynek eredményeképpen kormányfői megbízást kaphatott Szergej Stanisev. Az azonban még nem ismert milyen funkciót kaphat az eddigi miniszterelnök. Lapinformációk szerint a szövetségesek koalíciós tanácsot alakítanak, s Szimeon (aki 1947-ig, kilencéves koráig Bulgária uralkodója volt) ennek a testületnek lesz a vezetője.