Nagyvilág

17 ezer szárnyast irtottak ki Romániában

A speciális övezetté nyilvánított keleti megyékben kifogyott az influenza elleni oltóanyag.

A hét végére több mint 17 ezer szárnyast öltek meg Románia keleti felében, hogy megakadályozzák a madárinfluenza továbbterjedését. Az óvintézkedések részeként 20 ezer embert oltottak be influenza elleni oltóanyaggal.


Eközben a lakosság elkezdte felvásárolni az influenza elleni oltóanyagokat. A fertőzött területekhez közeli régióban kisebbfajta pánikhangulat uralkodott el, miután a helyi patikák kifogytak a vakcinából – írja a hotnews.ro. A vakcina ugyan nem a madárinfluenza ellen hat, de segít megakadályozni, hogy a madárinfluenza átterjedjen az emberre.


A járvány miatt a hatóságok különleges övezetté nyilvánítottak két délkeleti megyéjét – Turceat és Konstancát. A „karantént” megkönnyíti, hogy erre a területre csak négy Duna-hídon lehet bejutni. Az intézkedés része, hogy betiltották az állatpiacokat, és fertőtlenítik a területet elhagyó járműveket.


A veszélyeztetett – Ceamurlia, Maluk – településeken kiirtották a baromfiállományt és fertőtlenítették a falvakat, ugyanakkor egyelőre a gyanúja sem merült fel annak, hogy a járvány az emberre is átterjedt volna – írja a rádió.hu. Az említett romániai Turcea és Konstanca megyében vándormadarakat fognak kilőni, hogy megvizsgálják: hordoznak-e, és ha igen, milyen számban madárinfluenza vírust.


Egyébként a román tárcavezető hétfőn az ukrán agrárminiszterrel találkozik, hogy a madárinfluenza terjedésének megfékezéséről egyeztessenek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik