Pénzügy

Idén nincs nyár, ha munkát akar

munkanelkuli(960x640)(1).jpg (munkanélküliség, )
munkanelkuli(960x640)(1).jpg (munkanélküliség, )

A cégek most azokat az embereket keresik leginkább, akik azonnal tudnak kezdeni. Ezért aki állást akar, az még a nyaralás alatt se kapcsolja ki a telefonját, s ha behívják interjúra, függessze fel programját, menjen el bemutatkozni.

A gazdaság stagnálása, lassú élénkülése és a digitális eszközök előtérbe kerülése alapvetően megváltoztatta a munkát keresők és az állást kínálók egymásra találását. Ez azt is jelenti, hogy az idei nyár a korábbitól lényegesen eltérő hozzáállást és megoldásokat igényel mindkét féltől.

Az szerezheti meg a legjobb állást, aki gyors, nyitott és rugalmas. A legjobb munkaerőre pedig azok a cégek számíthatnak, amelyek digitális eszközöket is bevetnek a keresésbe – állítja a munkaerő-kölcsönzéssel is foglalkozó Job Kft.

Fotó: Kummer János

Ez a nyár más, mint a többi

Az a nyár már a múlté, amikor békésen, gondtalanul lehetett pihenni – véli a cég ügyvezető igazgatója, Hadi László. Aki munkát keres, az valószínűleg csak rövidebb időre tud elutazni. S ha elutazik is, még a nyaralás alatt is érdemes nyitottnak maradni a lehetőségekre. Vagyis ha kell, akár a nyári szabadságot feladva is el kell menni az állásinterjúra.

Azt tapasztalják egyébként, hogy a beinduló élénkülés hatására azok a cégek, amelyek most keresnek új munkatársat, azonnali belépést várnak el. Sőt, még a legjobb jelöltekre sem biztos, hogy sokáig várnak. Ahogy az egyik számítástechnikai ügyfelük fogalmazott, most nem a legjobb embert keresik, hanem azt, aki a leggyorsabban tud munkába állni.

Aki munkát keres, mindig legyen elérhető

A cégek nagyfokú rugalmasságot várnak el az álláskeresőktől. Ezért a jól bevált megszokásokat gyakran sutba kell dobniuk azoknak, akik munkát szeretnének kapni, és nyitniuk kell az új lehetőségek felé. Már az egyszerű pozíciók sem statikusak, a váltás képessége és a gyorsaság mind az állás elnyerésénél, mind pedig a munka megtartásánál alapvetően fontos lehet. S aki nem elérhető, azt nem fogják felhívni. Kikapcsolt telefonnal nem lehet elhelyezkedni – összegzi Hadi László.

Az állást hirdető cégeknek is fejlődniük kell

Az elérhetőség és a naprakészség a munkát kínáló cégek számára is elsődleges követelmény lett. Az elavult vállalati honlap vagy a már betöltött állást továbbra is hirdető oldal a cég egészére vet rossz fényt.

Azonban ha odafigyelnek rá, a vállalatok lényegesen meg tudják könnyíteni a honlapjukon és a közösségi oldalakon állást keresők eligazodását.

Öt tipp állást hirdető cégeknek

  1. A kereső funkció az állást hirdető oldalakon is működjön! Ez segíti, hogy az állást keresők ne pusztán a lehetséges állásokra bukkanjanak rá, de választ kaphassanak a leggyakoribb kérdéseikre is.
  2. Áttekinthető tartalomra van szükség, ahol az oldalra látogató érdeklődő témákra bontva és kezelhető módon találja meg a számára fontos információkat, ami alapján el tudja dönteni, hogy megpályázza-e az adott állást.
  3. Előtérbe kerül, hogy a kínált információ személyre szabható legyen. Egy egyszerű kérdőívvel vagy felméréssel be lehet szűkíteni, milyen típusú munkát is keres az illető, ezt követően pedig már személyre szabottan, célzottan lehet álláslehetőségeket kínálni.
  4. A képernyőkön megjelenő benyomások a vállalat kultúrájáról is szólnak. A céget bemutató rövid film vagy a munkatársak hiteles nyilatkozatai csodákat tudnak tenni, a személytelen, száraz információhalmaz viszont riasztó lehet.
  5. Az állást keresők a legkülönbözőbb PC-k, laptopok, tabletek és okostelefonok képernyőit nézve keresnek rá az adott cégre. Az alkalmazásoknak mindegyik eszközön jól kell működnie, ehhez pedig HR-, kommunikációs és IT-szakemberek szoros együttműködésére van szükség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik