Pénzügy

Karrier Híd: átverés vagy gondoskodás?

A szakszervezet szerint átverés a Karrier Híd program, a kormányzat viszont úgy véli: a versenyszféra fel tudja szippantani majd a közszolgálatból elbocsátott több mint 6700 embert.

„Átverés és megtévesztés a Karrier Híd program, amelynek lényege, hogy a közszolgálatból elbocsátott dolgozókat alkalmazó magáncégek járulékkedvezményt kapnak” – mondta Fehér József, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) alelnöke egy sajtótájékoztatón. Példa nélkülinek nevezte, hogy a közszolgálatból elbocsátottak 20-25 százaléka szakszervezeti tisztségviselő volt. Úgy vélte: diszkriminatív a bérkompenzáció, mert álláspontja szerint kisebb bérkompenzációt kapnak azok a kétgyermekes családok, ahol az egyik szülő a magánszektorban dolgozik.

73-75 ezer kormánytisztviselő dolgozik az államigazgatásban, közülük kerülnek ki az elbocsátottak. A főtitkár szerint törvénysértő volt a döntés, ugyanis a kormány nem egyeztetett a szakszervezetekkel. „Egy törvénysértéssel több vagy kevesebb nem oszt, nem szoroz. Karrier Hídról beszélnek, ebből azonban csak a híd van meg: az alá mehetnek majd az elküldött emberek” – fakadt ki Fehér József az FN24-nek. Szerinte olyan a magyar gazdaság állapota, hogy a versenyszférában nem fognak tudni munkát adni ezeknek az embereknek – még az kedvezmények hatására sem.

A miniszterelnökkel kezdeményezett személyes egyeztetést, értelmes, érdemi párbeszédet a közszolgálatban dolgozókat képviselő szakszervezeti szövetség. Varga László, a SZEF elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: az állami alkalmazottak képviselői a kormányfővel mint munkaadóval kívánnak tárgyalni. A levelet hétfőn juttatták el a kormányfő titkárságára, és bíznak a miniszterelnök mihamarabbi válaszában.

Gál András Levente kormánybiztos csütörtökön a távirati irodának elmondta, hogy 542-en regisztráltak már a létszámcsökkentésben érintett közhivatalnokoknak indított Karrier Híd programra, amelyre március 31-ig lehet jelentkezni. Elmondta, hogy a felmentett munkavállalóknak feltérképezik az állami cégeknél a betöltetlen álláshelyeket is, de alapvetően abban szeretnék segíteni őket, hogy az versenyszférában helyezkedjenek el. Utóbbira példaként említette az Új Széchenyi Terv keretében elkezdődő fejlesztési programokat, az európai uniós pályázatok lebonyolítását. Szerinte e területen kifejezetten előnynek számíthat a közigazgatási háttér.

A kormánybiztos hozzátette azt is, hogy a kormány és a szakszervezetek megállapodásának megfelelően létrejött a hídprogram mellett működő monitoring bizottság – amelyben érdekképviseleti tagok is helyet foglalnak –, és február 27-én megtartja az alakuló ülését. Így március elejétől a testület elkezdheti felmérni a beérkezett igényeket, megkereséseket. A „kormányzati gondoskodó elbocsátás” programja október 31-én zárul.

Ahol nem volt létszámcsökkentés

Az Európai Unióban tavaly csaknem 175 ezer állami alkalmazottat bocsátottak el. Lengyelországban viszont bővült a közszolgák száma, majdnem 1 százalékkal – írta a Rzeczpospolita című napilap. Szlovéniában pedig 10,6 százalékkal nőtt a köz alkalmazottainak száma.

Az Eurostat szerint Cipruson 15,4 százalékos létszámleépítés volt. Lettországban csaknem 30 százalékkal, Nagy Britanniában pedig 12 százalékkal csökkent a közalkalmazottak száma. A nagyobb országok közül Csehországban, Belgiumban és Írországban 4 százalékos létszámcsökkentés volt, Magyarországon pedig 1,7 százalékkal csökkent a hivatalnokok száma.

TÖBB EZER ÁLLÁSLEHETŐSÉG A PROFESSION.HU-N, KATT IDE!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik