Pénzügy

Megvan, ki a legkiválóbb nő

Fiatal, sikeres, családja, barátai és kollégái szerint is elismerésre méltó. Ötven jelölt közül választották ki.

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) az idén harmadszor adta át a Női Kiválóság Díjat: a zsűri ezúttal Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi igazgatójának teljesítményét ismerte el ilyen formában. Idén a ’Teljesítmény fiatalon’ témában nyár óta lehetett jelölni olyan 25-35 év közötti sikeres nőket, akiket egyelőre talán csak közvetlen környezetük – családjuk, barátaik, kollégáik – tartanak elismerésre méltónak és példaértékűnek.

Csaknem 50 jelölés érkezett a pályázatra az ország számos városából. Döntőbe öt hölgy került: Bársony Katalin, a Romedia Alapítvány ügyvezetője; Baska Barbara, designer, képzőművész, filmrendező; Dinók Henriett, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének fiatal kutatója; Fellegi Borbála, a Foresee kutatócsoport alapító ügyvezetője és Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi igazgatója. A fődíjat neki adták át az AmCham hatodik Esélyegyenlőségi konferenciáján.

Szilvia jogászként már nagyon fiatalon az ELTE Oktatója lett, majd a jogklinika program szakmai vezetője. Éveken át az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa, kutatásai, publikációi nagy visszhangra találtak a médiában. Mindeközben civilként is nagyon aktív. Volt a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület vezetője, jogi tanácsadóként dolgozott több kiemelt szervezetnél. Jelenleg az Unicef jogásza; a nagy nemzetközi szervezet magyarországi arcaként folyamatosan lobbizik a legaktuálisabb ügyekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik