Hat kéz fonódott egybe a napokban a Dubai melletti Sharjah-ban, a Dana Gas energetikai cég központjában. Áldott Zoltán, a magyar Mol kutatási és termelési igazgatója, Helmut Langenger, az osztrák OMV azonos pozícióban lévő vezetője, valamint Rasid al-Dzsarvan, a házigazda Dana Gas ügyvezetője mosolyog az összefogást sugárzó fényképeken. Az OMV és a Mol együtt? Meglepő felállás – elvégre az utóbbi időben igen fagyos volt a két cég viszonya. Ám forrásaink szerint hiába van ma is számos per az osztrák és a magyar olajmulti között – az előbbi ellenséges módon akarta felvásárolni a Molt, az utóbbi szintén „ellenségesen” védekezett –, a két cég szakemberei gáztémákban, például a Nabucco gázvezeték projektjén még a legnagyobb hirig idején is remekül együtt tudtak működni.
A két társaság együttesen 33 százalékos tulajdonos a Nabuccóban, amellyel a fő probléma eddig az volt, hogy honnan lehet majd elegendő gázt szerezni bele. Irán adhatna gázt, de politikailag nemkívánatosnak számít. A kaukázusi ex-szovjet államok pedig mindeddig féltek elköteleződni, mert tudják, hogy ezzel a nagy testvér, vagyis a Gazprom képében megjelenő orosz állam haragját vívnák ki.
Áttörés?
A Nabucco a sharjah-i kézfogással többet fejlődött, mint előtte másfél éven át, és ezzel visszavágott a Gazprom konkurens gázvezeték-projektjének, a Déli Áramlatnak. Utóbbi ugyanis bevitt néhány találatot májusban, amikor az oroszok megállapodást írtak alá a bolgárokkal az építést végző közös vállalat létrehozásáról, illetve a szerbekkel és a görögökkel annak feltételeiről.
(További izgalmas részletek a Figyelő legfrissebb számában olvashatók.)