A lap információi szerint a cég iránt japán és kanadai szakmai befektetők is érdeklődnek. A felszámoló az öblösüveggyárat mindenképp egyben, működőképes állapotban szeretné értékesíteni. A vagyonelemeket legkésőbb július közepéig meghirdetik. A vagyonértékelés ugyan még tart, ám előzetesen a KHG-nak 350-400 millió forintnyi értékesíthető ingó és ingatlan vagyona lehet.
A legfrissebb adatok szerint a magyar magánszemélyek tulajdonában lévő KHG-nak 370 millió forint adóssága van. Ebből 160 millió a jelzáloggal terhelt banki követelés, míg az elbocsátott dolgozóknak a különböző járulékokkal együtt csaknem 120 millió forinttal tartozik a cég. Így ha a vagyonelemeket el tudja adni a felszámoló, akkor a hitelezők nagy része a pénzéhez juthat.
A korábban elsősorban a magyar és a keleti piacokra termelő társaság – az iparág más cégeihez hasonlóan – az egyre magasabb termelési költségek, a növekvő energiaárak, valamint az erős forint miatt került nehéz helyzetbe. Az üzemet az év elején zárták be, a felszámolási eljárást a cég egyik beszállítója kezdeményezte.
Szakmailag előrelépés neki a magyar bajnok, de szétcincálják hazájában a Fradi új edzőjét
Robbie Keane korábban az izraeli Maccabi Tel-Aviv edzőjeként nem volt hajlandó állást foglalni a gázai konfliktus kapcsán, ezzel maga ellen hangolta a tradicionálisan palesztinbarát írországi közvéleményt.