A TechCon Kft. Polgáron egy évi 40-45 gigawattóra villamos energia termelésére szolgáló erőmű építését tervezi, amelyben a cég által gyűjtött, leselejtezett gumiabroncsok elégetésével termelnének áramot. Bár a terveket még nem véglegesítették, az előzetes számítások szerint a beruházás értéke eléri a hat-hét milliárd forintot – közölte a cég ügyvezető igazgatója. Székely Zoltán elmondta, hogy olasz, német és francia üzemekben használt környezetbarát technológiát is vizsgálnak, s jelenleg a döntést közvetlenül megelőző tárgyalások folynak.
A beruházás nagyságrendjét mutatja, hogy az előzetes számítások szerint az erőmű a Magyarországon keletkező összes gumihulladék mintegy 20 százalékát tudja majd fogadni. Ugyanakkor – az idén mintegy 550 millió forint árbevétellel kalkuláló – TechConnál azzal számolnak, hogy a létesítmény üzembe helyezését követően a jelenleg begyűjtött hulladékmennyiség elegendő lesz a működéshez.
A TechCon Kft. jelenleg 764 millió forintnyi saját tőkével rendelkezik, ezért a beruházást csak tőkeemeléssel és hitel felvételével tudják megvalósítani. Mindenesetre a cégvezető szerint az előkészületek biztatóan alakulnak, és az engedélyeztetési folyamat is megkezdődött, így jövő év végére elkészülhet az új létesítmény, amelynek végleges üzembe helyezésére 2007 elején kerülhet sor.
Nyom nélkül tűnt el Kádár János 1956-ban
Kádár Jánost a szó szerint elrabolták a szovjetek 1956. november 1-jén, fogalma sem volt, hogy fogolyként, bukott politikusként vagy a megoldás zálogaként tekintenek rá Moszkvában.