– Bő két héttel a rádió megszűnése után még felébredsz hajnalonként?
– Persze, fel is kelek. Az évek során teljesen beállt erre a bioritmusom.
– Mikor kelhetsz fel először újra élesben?
– A terveink szerint január közepén.
– Van konkrét döntés arról, hogy hol folytatjátok a reggeli műsort?
– Nem, még függőben van három lehetőség. Az egyik egy saját vállalkozás lenne, a második az, hogy csatlakozunk egy kisebb, de feltörekvő adóhoz, a harmadik pedig, hogy beülünk egy nagy, „kész” rádióba.
– Ezek közül az első mit jelent?
– Elkészítenénk a műsort, amit helyi rádiók átvehetnének, mi pedig értékesítenénk a reklámidőt, igaz, ez lenne a legkalandosabb megoldás. Fel kellene építenünk egy stúdiót és kicsit kiszolgáltatottabb helyzetben lennénk.
– Ezt hogyan tudnátok megvalósítani? Hiszen ilyen területen nincs tapasztalatotok.
– Volt egy olyan szakember, aki a reklámbevétel 60 százalékáért vállalkozott volna ennek a menedzselésére. Abban a konstrukcióban is gyakorlatilag úgy indulhattunk volna, hogy anyagilag nem lépünk vissza. Az illetővel megszakadtak a tárgyalások, bár talán újra megkeressük, hogy beszéljük át még egyszer ezt a kérdést.
– A három lehetőség közül mi alapján fogtok dönteni?
– Összeülünk, és megpróbáljuk számba venni ezeknek a variációknak a jó és a rossz oldalát. A legfontosabb szempontunk, hogy sok hallgatót érjünk el. Fontos a műsort készítő csapat érdeke, és az is, hogy szakmailag inspiráló környezetbe kerüljünk.
– Mekkora az esélye annak, hogy egy kisebb, mondjuk a fővárost lefedő rádión folytassátok?
– Nyilván voltak ilyen tárgyalásaink, viszont nekünk a hallgatóinkra is kell figyelni. Amint felvetődik valamelyik újságban, hogy esetleg egy fővárosi frekvencián szólunk újra, abban a pillanatban zúdulnak hozzánk a levelek, amelyekben a vétel-körzeten kívül élő hallgatók felróják, hogy kiálltak mellettünk, de mi cserbenhagyjuk őket.
– Ebben az esetben viszont ki lehet mondani azt, hogy a legnagyobb eséllyel a Neo FM-mel fogtok szerződni?
– Igen, a Neo a lefedettségénél fogva és egyéb okokból is magasan a legjobb lehetőség lenne a folytatásra. Ugyanakkor van velük kapcsolatban egy kissé instabil érzetünk is. Mégpedig az, hogy vajon mennyire leszünk kiszolgáltatva annak a politikai egyezségnek, amiről hallani lehetett a győzelmük után. Az is lehet, hogy januárban belépünk a Neóba, jönnek a választások, és áprilisban megint ott leszünk, ahol most.
– Erkölcsi aggályként nem merül fel, hogy abba a rádióba ülnétek be, amelyik a pályázaton kigolyózta a Slágert?
– A magyar vadonban a helyi terepet ismerőknek jobb volt a reflexük, mint a Sláger amerikai tulajdonosainak. Az a szakember, akit jó dzsungelharcosként ismertünk – a Sláger Rádió korábbi első emberéről, György Gáborról beszélek –, most nem volt velünk, mert évekkel ezelőtt távozott a rádiótól.
A neósok jobbak voltak ebben, ezt nem nevezném kigolyózásnak. Szerintem ennek a kérdésnek nincs morális vetülete. Ott volt a baj, hogy a pályázat nem vette figyelembe azt a tömeget, akik szerették a Slágert. Igazságosabb lett volna, ha nagyobb pontszám járt volna azért, hogy minket rengetegen hallgattak.
– A Bumeráng nevet vihetitek magatokkal?
– Van ezzel kapcsolatban egy kis vitánk, mert a név 75 százalékban a miénk, 25 százalékban a Sláger Rádióé.
– Ők pedig nem akarnak róla lemondani?
– Az a helyzet, hogy az Emmis magyarországi vezetője, Barbara Brill velünk van, mert tudja, hogy mi a végsőkig lojálisak voltunk hozzájuk. De Amerikában ül egy ember, a részvényesek képviselője, aki most azt számolgatja, hogy mit kérjen cserébe. Persze ki lehet számolni, hogy mennyit ér a Bumeráng név. Egyrészt nagyon sokat, másrészt nélkülünk semmit.
– Van azért egy vésztartalékotok, a Danubiustól elperelt Cappuccino név.
– Ötletként ez is felmerült, bár valószínűleg nem használnánk újra, mert már kissé elcsépeltnek tartjuk.
