Sport

Demeter duplán ideges az öttusa-Eb előtt

Demeter József a csütörtökön rajtoló Székesfehérváron megrendezendő öttusa-Európa-bajnokság versenyigazgatója a szervezéssel kapcsolatban és fia miatt izgulhat.

Demeter József, a sportág 1987-ben rendezett első Európa-bajnokságának győztese duplán idegeskedhet az Európa-bajnokság előtt. A szervezőbizottság őt bízta meg a nem kis felelősséggel járó versenyigazgatói feladatok ellátásával, miközben fél szemmel a fia, Demeter Bence szerepléséért izgulhat.

Marosi Ádám ugyanis sérülés miatt kénytelen kihagyni a tornát, így a férfiaknál egyéniben Demeter Bence indul, csapatban pedig a Demeter Bence, Tibolya Péter és Kasza Róbert hármas vesz részt a versenyen. A nőknél a vb-ezüstérmes Kovács Sarolta, mellett Alekszejev Tamara és Réti Kamilla alkotja a csapatot, míg az egyéniben Slett Emese vág neki a versenynek. (A férfi és női váltó összetételéről később döntenek.)

Az öttusaberkekben csak “Djózsiként” ismert egykori kiváló versenyző fián túl azért is idegeskedhet, mert kedden a Gyulai Memorial atlétikai versenyt épp ott rendezik, ahol kombinált versenyszámhoz (lövészet-futás) elengedhetetlenül szükséges mobil lőteret kellene felállítani.

„A helyszínek világszínvonalúak lesznek, ez nyugodtan kijelenthető. Az egyetlen dolog, ami miatt azért folyamatosan izgulunk, hogy a helyszínen zajló Gyulai Memorial atlétikai verseny után milyen gyorsan tudjuk felállítani a lőteret. Azért fontos mindez, mert a Nemzetközi Öttusa Szövetség illetékesei szerda délután kell, hogy átvegyék a pályát, a helyszíneket. Addigra tehát mindennel el kell készülnünk. Az atlétikai verseny kedden este fejeződik be és utána azonnal elkezdődik majd a „lázas” munka és a verseny az idővel. Biztos vagyok abban, hogy nem lesz gond, időben elkészülünk” – nyilatkozta a versenyigazgató a pentathlon.hu oldalon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik