Üzleti tippek

Új személetmód

Szeretném elérni, hogy az elmúlt időszak javuló hallgatottsági adatai a bevételek növekedésében is tükröződjenek – nyilatkozta lapunknak Guttengéber Csaba, a Danubius Sales House március 19-én kinevezett ügynökségi értékesítési vezetője.

Guttengéber Csaba kedvencei



Tévéműsor: Hírműsorok
Rádióműsor: Danubius Csili
Újság: Népszabadság, HVG
Netes portál: Origo, Index
Film: Az utolsó szamuráj, Elemi ösztön, Mission Impossible
Zene: Tiësto, Faithless, 50 Cent
Hobbi: Világjárás, búvárkodás

Értékesítési vezetőként milyen feladataid lesznek?
A kereskedelmi vezérigazgató-helyettes alatt az ügynökségi értékesítési csoport szakmai irányításáért felelek, a kereskedelmi stratégia kialakítása mellett annak megvalósítása is a feladataim közé tartozik.
Miben különbözik új pozíciód korábbi állásodtól?
Az RMB Hungarynél a szakmai munka mellett jelentős részt vett ki a feladatomból a cég operatív irányítása, míg a Danubiusnál főleg a szakmai oldalra kell, hogy koncentráljak, és a munka kereskedelmi része a korábbiaknál még jobban előtérbe kerül. Másrészről, most a mindennapokban „csak” a rádióra kell összpontosítanom, nem úgy, mint az RMB-nél, ahol a média szinte összes területével foglalkoztam.
A Sláger Rádió megerősödött az elmúlt években, előnyre is tett szert bizonyos műsorsávokban, míg a Danubiusnál és a DSH-nál is több jelentős változás volt, amelyek következtében nem feltételen erősödött az adó és annak üzleti bázisa.
A legfrissebb statisztikák alapján kimutatható, hogy másfél-két éve volt egy visszaesés, de mára a két rádióadó közel fej fej mellett halad. Az igaz, hogy a reggeli idősávban van még mit javítanunk, de máshol piacvezetők vagyunk, és a cél az, hogy a fejlődés a reklámbevételek növekedésén is látszódjon.
Mik a legfőbb célok 2007-ben?
Szeretnék új szemléletmódot kialakítani az értékesítésben, és ehhez munkám során az eddigi tapasztalataimat akarom felhasználni. Fontos a meglévő ügyfelek hatékony és profi kiszolgálása, illetve elérni azt, hogy minél nagyobb súllyal használják a rádiót. Emellett az új hirdetők meggyőzése is kiemelt szerepet kap. Célom egy feszes menetrend szerinti szakmai alapú értékesítés, valamint az éves bevételi terv teljesítése.
Mi a véleményed a magyar rádiós piacról?
A hazai rádiós reklámpiaci értékesítésre ráfér egy kis frissítés. Nem csak a rádiós szegmensen belüli tendenciákat és folyamatokat kell figyelembe venni egy sikeres rádiós értékesítési stratégia kialakításánál és megvalósításánál, új szemléletmódra van szükség, tekintettel kell lenni más médiumokra, illetve azok hatásaira is. A rádiót magát is el kell adni! Sajnos stagnál a rádiós reklámpiac, sőt további probléma, hogy reálértéken szűkül a reklámpiaci torta. Mindemellett, hogy mást ne is említsek a nagy kereskedelmi televíziók, illetve a tematikus csatornák egyre nagyobb szeletet hasítanak ki belőle, és jelentős pénz áramlik BTL-irányba is a non-tv költésekből. Véleményem szerint ezt a szűken vett rádiós környezetből való kilépéssel lehet megoldani.
Nemrég új rádiók (Jazzy, Lánchíd) is megjelentek a piacon, amelyek csak egy bizonyos célcsoporthoz szólnak. Mit gondolsz, milyen esélyeik vannak?
Ugyanúgy, mint a televíziózásban, a rádiós piacon is elkezdődött a tematizálódás, és a tulajdonosok a különböző szegmenseket célozzák meg. Ha a tulajdonosok képesek finanszírozni az akár évekig is elhúzódó kezdeti időszakot, amíg nem termel nyereséget a rádió, akkor biztosan megtalálják a közönségüket. A Radio Deejay is az utolsó másfél évben talált rá saját stílusára, ami már hallgatókat és ezáltal hirdetőket is vonzott, de már nem volt elég idő, hogy ez a folyamat beérjen, mert a tulajdonosok közben kivonultak a piacról. Nagy kérdés, hogy kereskedelmileg mennyire eladhatók az új, tematizált adók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik