Belföld

Ángyán József: Mindkét oldal maffia

Ángyán József (Ángyán József)
Ángyán József (Ángyán József)

Itt az Ángyán-Fidesz házasság vége: a volt földügyi államtitkár ma kilépett a frakcióból. Villáminterjú.

Sokadjára beszélünk. Hónapról hónapra egyre keményebb hangot ütött meg, s ma pontot tett a fideszes korszaka végére. Már az elején látszott: szakítás lesz a vége. Megérte ennyit várni?

Meg. Végig kellett próbálnom minden lehetőséget visszafordítani a szekeret. Hiszen én csináltam a Fidesz vidékfejlesztési programját, én is ígéretet tettem az embereknek. Még ma reggel fél kilenckor is volt egy Fidesz-KDNP mezőgazdasági kabinetülés, ahol utoljára előadtam a bajaimat.

És?

Amolyan nem kell rá reagálni, essünk túl rajta hangulat uralkodott.

Kik ültek a bizottságban?

Font Sanyi az elnök, és ott volt a Rogán meg a Lázár is. Gyorsan ment, ismerik jól a véleményemet. Kérdeztem tőlük, tudják-e, mivel jár, hogy eztán valójában nem ezerkétszáz hektár lesz a birtokok felső határa, hanem bármennyi, hiszen családon belül apa, anya, nagypapa, nagymama, mindenki külön földbirtokos lehet, de persze egybe művelik majd a területet. Kérdeztem azt is, miért törölték el, hogy egy érdekeltség egy adott település külterületéből legföljebb huszonöt százalékot szerezhetett meg. Utóbbira azt mondták, nincs érdeklődés a földre, és ha maradna a limit, parlagon heverne minden. Na, hát erre nem mondok én semmit… Ott állnak sorban az emberek! Ne szórakozzunk már egymással. Azt is a szemükre vetettem, hogy eztán a bankok elvihetik a jelzálogos földet, ha az adós bedől.

Fotók: MTI/Kovács Tamás

Bank nem tarthat meg földet, értékesítenie kell.

Persze. Potom pénzért leírja az adósságot, és többszörös áron túlad rajta. övé a hszon. Még plafon sincs a törvényben.

Mit szól ahhoz, hogy a jobbikos képviselők megszállták az elnöki pulpitust?

Nem igazán értem, beszélnem kéne velük. Az viszont feltűnt, hogy az MSZP-ből alig néhányan lézengtek az ülésteremben. Ebből arra következtetek, hogy a két nagy párt lezsugázta: mivel a jelenlévők kétharmada kell a döntéshez, jobb lenne, ha távol maradnának Mesterházyék.

A Fidesznek önállóan is megvan a kétharmada.

Ha minden ellenzéki jelen van, és nemmel szavaz, akkor mindössze négy darab fideszes kiszavazás megvétózza a törvényt. A Jobbik ezt látva juthatott arra: legalább cirkuszt csinál, mert megakadályozni úgysem tudja az egészet.

Vonáék nyomtatott molinóval érkeztek, jó pár napja készülhettek az akcióra.

Lehet. Tényleg nem tudom, mi volt.

A Jobbik szerint külföldiek kezére kerülhet a magyar föld. Orbán meg azt mondja: nem kerülhet külföldiek kezére a magyar föld.

Kész átverés, ugyanis a külföldi kifejezés jelentése a törvényben: EU-n kívüli állampolgár. Vagyis nálunk az osztrák nem külföldi, így ötszázmillió ember szerezhet magyar földet a magyarokkal azonos feltételek mellett. De nem is a külföldiek itteni földvásárlása a fő baj, hanem a magyar spekulánsok megerősítése.

Erre mondja a Fidesz: a lényeg, hogy magyar kézben maradjon a magyar föld.

És vajon boldogítja azokat, akik zsellérek lesznek, hogy nem osztrák az úr, hanem magyar? Boldogítja őket, hogy Csányi a gazda, s nem Strauss?… Elegem lett. Tizenhárom óra nulla-nulla perckor Kövér titkárságán beadtam a frakciótagságról való lemondásomat. Leigazoltattam az időpontot, pecsét is van rajta. Ami pedig az ülésteremben történteket illeti, nagy szívfájdalmam, hogy nem jött össze a név szerinti szavazás. Szerettem volna, ha videó örökíti meg a történelemnek, ahogy egyesével fölállnak, s arccal vállalják ezt a rettenetes földtörvényt.

Komolyan gondolja, hogy a képviselők átlátnak egy ilyen bonyolult törvényt?

Persze hogy nem értik. De hogy lehet részt venni egy ilyen létfontosságú kérdés eldöntésében úgy, hogy fogalmuk sincs róla?!

És most mi lesz? Kimegy a földpolitikával az utcára, ahogy ígérte?

Megmondjam, most hová megyek? Haza, szabadságra. Ki kell pihenjem magam, s át kell gondoljam a hogyantovábbot. A jövő héten még leadom a telefonomat, aláírom a papírokat. És reménykedem, hogy létrejön egy tisztességes, harmadik platform. Ezek azt kommunikálják, nincs más lehetőség: vagy az Orbán, vagy a Bajnai-Mesterházy-féle társaság. A  háttérben maffiahálózat mozgatja a szálakat, az előtérben pedig váltogatja egymást a délelőttös meg a délutános politikai műszak. Na, ezzel szemben kell fölállni egy tisztességes emberekből szerveződő szövetségnek. Aki 1990 óta részt vett a kormányzásban, szóba sem jöhet, mert mind sáros, mind összefonódott a többivel.

Vagyis bentről csak az LMP és a Jobbik partiképes.

Az LMP stimmelhet. És a Jobbik is stimmelhet. Kint pedig az Élőlánccal és a Váralja Szövetséggel, valamint a Gazdálkodók Egyesületével dolgoztam. Hamarosan bejegyzik őket, s remélem, végigfutnak az országon, és kisöprik a MAGOSZ-t meg a kapcsolt agrárkamarás cirkuszolóikat.

Hogyan férne össze az LMP meg a Jobbik?

Tudom, számos kérdésben teljesen eltérő irányt képviselnek, de ha ki akarjuk söprűzni ezt a tróger váltógazdálkodást, akkor félre kell tenni az ellentéteket. Ügyekben kell megegyezni. De lehet, ez csak az én fantazmagóriám.

Mindkét oldalt maffiának tartja?

Igen. Hát a háttérben ott a közös gazdasági érdekháló: Leisztinger, Csányi, Nyerges. Miről beszélünk? Azért nincs elszámoltatás, azért nem lehet megszabadulni ezektől a köröktől, mert ott a maffia minden pártban. Le kéne váltani a rendszert. Tulajdonképpen rendszerváltás kéne.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik