Nos, kissé morcos lett a hangulatunk, amikor hajnalban kiszálltunk a buszból, és megpillantottuk az első ébren lévő helybelieket, a féllábú (egészen pontosan háromlábú) kutyákat, tépett szőrű, sebekkel borított állatokat, amint szemétkonténerekből kirángatott táplálékmaradványokat marcangoltak egymás között.
A Mad Max-folytatások forgatására tökéletesen alkalmasnak tűnő vidék Észak-Görögországban található, a Halkidiki (Chalkidi, Khalkidiké, satöbbi) félsziget és a “szárazföld” találkozásánál, Sztavroszban.
Halkidikiről egyébként elmondhatjuk, hogy szintén három “ujja” van, de ezt a hármat tényleg így alkotta meg a természet, nem úgy, mint a kutyák esetében, amelyek a FigyelőNet információi szerint eredetileg négy lábbal szoktak születni. (Nem véletlen a négylábú elnevezés, amelyet egyébként csak újságírók és Fókusz-tévériporterek szoktak használni, a “kutya” terminus technicus ismételgetését elkerülendő.) 
Sztavroszban közepes képességű kémek is megállják helyüket
Halkidiki három “ujja” közül természetesen az Athosz-hegyi kolostor-köztársaságot magába foglaló félsziget a legérdekesebb, oda azonban rendszerint nem viszik el a magyar turistákat, ugyanis külön engedélykérés szükséges meglátogatásához, ezzel viszont rendszerint itthon nem vesződnek az irodák.
Így a magyar turisták kénytelenek Sztavroszban és környékén, Vrasznában, Neavrasznában, esetleg Aszprovaltában szétszóródni. Ez egyébként igen izgalmas dolog is lehet, hiszen például Sztavrosz és Vraszna között egy görög katonai “támaszpont” is található. (A katonai készültségről csak annyit mesélnék el, hogy társaink az egyik éjjel tisztes mennyiségű alkoholt elfogyasztatva, magyar nótákat énekelve, egy sorompóba és egy gépfegyveres őrbe botlottak, ám akkor már éppen kifelé jöttek a laktanyából, ahol addig észre sem vették (sem ők, sem az őrök), hogy idegenek haladnak át az objektumon.)
A “támaszpont” ismertetéséhez hozzátartozik még, hogy körülötte buja növényzet dívik (ez egyébként a kissé antiutópisztikus környékre általában nem jellemző), és a FigyelőNet katonai szakértői szerint nagyfokú tapasztalatlanságra utal. Ugyanis ha az ellenség a bozótban búvik, a laktanyából hiába kémlelnek az őrök, akik – mint láttuk – nem is kémlelnek 
Kulturális sokk, zsebmetsző vendéglátósok
De hagyjuk a katonai kiképzést, nézzük mit lehet Sztavroszban látni! Elsőnek – a kutyafélék után – a házakat vehetjük szemügyre, és rögtön megállapíthatjuk, hogy mint bárhol a világon, vannak falaik, ajtajaik és ablakaik… Ám aki klasszikus görög építészetről álmodozik, jobb, ha beletörődik abba, hogy ezeken a részeken, amelyek Makedóniához vagy Macedóniához, esetleg – keletebbre – Thrákiához tartoztak, nem sok minden emlékeztet az antik kultúra fénykorára (és akkor még finoman fogalmaztunk).
A vendéglátóipari egységek bejáratánál nagyon sok helyen láthatók magyar és cseh feliratok. Amikor ezt megláttuk, tudtuk, hogy végünk van, lebuktunk! Iszonyú drágaság volt ahhoz képest, hogy egy kvázi-nyomornegyedbe érkeztünk. A helybéliek láthatóan hülyének nézik a magyar és cseh turistákat, akiket zsákszámra cipel ide néhány utazási iroda
Görög estek és hasonló rendezvények megtekintését szintén nem ajánljuk, mert még az albán származású Delhusa Gjontól is hitelesebb képet kaphatunk e tájról, ahol a buzuki hangja szól
Diszkólátogatáskor némi elővigyázatosságra hívnánk fel a figyelmet. Magukat görög építési vállalkozónak kiadó, a magyar lányok ismeretségét feltűnően kereső fiatalemberekről utóbb – kissé megkésve – kiderülhet ugyanis, hogy jóllehet az építőiparban tevékenykednek, ám némileg alacsonyabb beosztásban (kőművessegéd), és nemigen beszélnek görögül, inkább csak albánul 
Öröm az ürömben
Ha a kulturális sokkon túlestünk, és néhány nap múlva kezdünk magunkhoz térni, akkor a tenger megtekintése és a fürdőzés unalmai után felkerekedhetünk, és kellemes kirándulásokat tehetünk a partot övező hegyekben. Ilyen – egyébként a külföldieknek nemigen reklámozott – túráink alkalmával találtunk például őskori, tehát még az antik időknél is régebbi ásatásokat, gyönyörű panorámájú kilátókat, csodás nyaralókat, hegyoldalban épített villákat, és szedegethettünk ritkának tűnő ásványokat. (Aszprovalta fölött éppen utat, illetve alagutat építettek, ezért számos kőzet került a felszínre). Utóbb egyébként kiderült, nem olyan ritkák ezek az ásványok, de azért még így is sokkal tetszetősebbek voltak a tengerparton árult bóvliknál.
Végül hadd ajánljunk egy olyan kirándulást, amely az olyan sorsüldözötteknek, akik tényleg Sztavroszba keverednek, mindenképpen felüdülést jelent: menjenek el Thaszosz szigetére, ahol csodálatos lagúnák, fantasztikus környezet és némi (igen mérsékelten adagolt) építészeti látnivaló is akad. A thaszoszi kirándulás során néhány újabb tengerparti várost is megismerhetünk, amelyek szintén nem jelentenek túlzottan nagy élményt, de mindenképpen jótékony hatásúak Sztavrosz látványához képest!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
