Élet-Stílus

Csúcsrajáratva az Aréna

Az év hátralévõ részében egymást váltják a színpadon a pop-rock nemzetközi nagyágyúi. Még szeptemberben fellép George Michael és Britney Spears, de késõbb többek között a Rammstein és Tom Jones is tiszteletét teszi. A jazzsztárok a kongresszusi központot szeretik jobban. Gigasztár naptár év végéig.

George Michael
szeptember 19., Papp László Budapest Sportaréna

A ciprusi restaurátor édesapja nyomán Georgios Kyriacos Panayiotou névvel 1963. június 25-én született énekes a 80-as években tûnt fel a Wham! nevû popduóban (Ki ne emlékezne például ebbõl az idõbõl a “Wake Me Up Before You Go-Go” címû slágerre?). A szólókarrierje 1987-ben kezdõdött a Faith címû lemezzel és azóta is – kisebb megszakításokkal – a popzene egyik legfényesebb csillagának tekinthetõ. Kétszeres Grammy-díjjal, több mint 100 millió eladott lemezzel büszkélkedhet, 2004-ben a Radio Academy szerint a 1984 és 2004 között idõszakot nézve George Michael dalait játszották legtöbbször a brit rádiók. Az új évezredben keveset lehetett hallani róla, de 15 évnyi csend után 2006-ban bejelentette, hogy turnéra indul. És most újra visszatér a színpadokra a Symphonica elnevezésû nagyzenekari turnéjával. Ezúttal nem csupán a gondosan összeválogatott saját dalokat fogja elõadni – melyek felölelik közel 30 éves karrierjét -, hanem más elõadóktól származó kedvenc felvételeit is. A dalok mindegyikét átdolgozzák, és újra hangszerelik nagyzenekarra, amely az énekes zenei kíséretét adja.

Britney Spears
szeptember 30., Papp László Budapest Sportaréna

Britney Spears egy teljes generációra volt hatással, szokták emlegetni „új Madonnának”. Kétségtelen, hogy az amerikai szórakoztatóipar egyik legsikeresebb terméke. Az utóbbi években leginkább a magánéleti botrányain csámcsogtak a lapok, de három év kihagyás után új albummal jelentkezett, amely az amerikai lista elsõ helyén nyitott. Femme Fatale elnevezésû turnéja természetesen soha nem látott show-t ígér, ahogy azt az említett szórakoztatóipar legmagasabb szintje megköveteli.

Pat Metheny Trio
október 28., Budapest Kongresszusi Központ

És hogy nem csak a pop, hanem a jazz világsztárjai naptárában is szerepel Budapest, azt például az amerikai dzsesszgitáros, Pat Metheny bizonyítja. Bár ilyen szinten a jazzisták is egyfajta popsztárok, legalábbis a népszerûségüket tekintve biztosan. Pat Metheny nyolcéves korától trombitált, tizenkét éves korában azonban áttért a gitárra, három évvel késõbb pedig már Kansas legjobb dzsesszzenekaraival lépett fel. Pályafutása során olyan mûvésztársakkal zenélt együtt, mint Steve Reich, Ornette Coleman, Herbie Hancock, Jim Hall, Milton Nascimento vagy David Bowie. Tizenhét Grammy-díjat nyert, összesen mintegy ötven lemezt készített az elmúlt évtizedek során. Többször járt már errefelé, 1998-ban a Budapest Sportcsarnokban, 2002-ben, 2005-ben és 2008-ban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon játszott.

Al di Meola
november 3., Budapest Kongresszusi Központ

Ha a tongai király kaphatott, úgy Al di Meola is kaphatna magas rangú állami kitüntetést. A jazzrajongók nagy szerencséjére imádja országunkat a világ egyik legjobb, ezért igen gyakran hallhatjuk játékát a legkülönbözõbb formációkban. Az ezredfordulón életre hívta a World Sinfonia 2000 elnevezésû produkciót argentin, kubai és izraeli zenészekkel. Tizenegy évvel késõbb ennek folytatásaként elkészítette Pursuit of Radical Rhapsody címû albumát olyan vendégzenészekkel, mint Peter Erskine vagy Barry Miles. A november eleji koncerten ebbõl kaphatunk ízelítõt. Az est különlegessége, hogy a doboknál egy hazai mûvész, Kaszás Péter kíséri a zenekart.

Rammstein
november 10., Papp László Budapest Sportaréna

A piromán elektro-indusztrial-metal német keretlegényei harmadszor rohanják le a hazai közönséget. Az egykori jugoszláv Laibach által feltalált zenét és imágót lenyúlva, felturbózva de popularizálva és németesebbé téve alakult meg az azóta egy kisbolygónak is nevet adó zenekar 1994-ben. Nevüket egyébként egy katonairepülõgép-katasztrófa helyszíne adta. A mostani turné a Made In Germany 1995 – 2011 címet viseli: egy amolyan best of menetelés-zúzásra kell számítani.

Tom Jones
november 22., Papp László Budapest Sportaréna

Sir Thomas Jones Woodward immár 46 éves karrierje rendkívül intenzívnek és sikeresnek mondható. Népszerûsége több mint négy évtizede töretlen mind színpadi elõadóként, mind lemezkészítõ mûvészként; ráadásul utolsó albuma kapcsán karrierje legjobb kritikáit kapta. Az újságírók csodálják és méltatják Praise & Blame címû lemezét, amely visszatérés volt az alapokhoz: az anyagot teljes egészében élõ elõadásként rögzítették Angliában. A walesi „Torok” tehát jobb mint valaha, pedig eddigi két budapesti fellépése sem volt semmi…

Sade
november 23., Papp László Budapest Sportaréna

Egyedi és idõtlen hangzásával Sade 27 éve folyamatosan az élvonalban van. Az 1984-ben megjelent Diamond Life címû bemutatkozó albuma óta mind az öt stúdióalbuma Top10-be került a Billboard slágerlistáján, és több mint 55 millió albumot adott el világszerte. Magyarországon még soha sem járt. Nemrég jött ki a The Ultimate Collection címû válogatás lemeze, Budapesten ennek megfelelõen életmû-koncertre számíthatunk.

Rihanna
december 8., Papp László Budapest Sportaréna

A barbadosi Robyn Rihanna Fenty nem csak Grammy-díjas énekes, dalszerzõ, hanem modell, divattervezõ és Barbados tiszteletbeli kulturális nagykövete is. Eddig 10 számmal vezette az amerikai Billboard Hot 100 slágerlistát és körülbelül 20 millió lemezt adott el világszerte. 2005-ben adta ki elsõ albumát, a Music of the Sunt, amit nagyjából évente követett egy következõ. A budapesti koncerten néhány szerencsés (vagy elég gazdag?) rajongó a színpadról követheti a show-t, sõt annak részesévé is válhat.

A sportarénát a hazai elõadók is megpróbálják megtölteni, fellép még idén Balázs Fecó (október 21.), a Hooligans 15. (december 11.), a Neoton Família (december 27.), a KFT (december 28.), Zorán (december 29.), és Demjén Ferenc (december 30.).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik