Élet-Stílus

Világbajnokságot rendezhet Magyarország

A nemzetközi szövetség (FIE) úgy döntött, hogy Magyarország rendezheti meg a 2013-as vívó-világbajnokságot.

Magyarországon kerül sor a három év múlva esedékes vb-re miután a hazai kandidálás 95 százalékos támogatottsággal, ellenszavazat nélkül győzött a moszkvai voksoláson.

„Már a 2011-es eseményre benyújtott pályázatunk is jól sikerült, akkor alig maradtunk el a győztes olaszoktól, így a bnemzetközi szövetség (FIE) részéről is egyértelmű volt, hogy a 2013-as vb megrendezéséért jó eséllyel szállunk harcba” – nyilatkozta az MTI-nek Füleky András, a magyar szövetség ügyvezető igazgatója a helyszínről.

Füleky ehhez hozzátette: a FIE, amelynek Magyarország az egyik alapító tagja, jövőre lesz 100 éves, és éppen ezért a nemzetközi szövetségnél is azt akarták, hogy az egyik alapító rendezzen vb-t 2013-ban. Magyarország így ötödik világbajnokságára készülhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik