Élet-Stílus

Magyar sikerek az Australian Openen

A junioroknál Fucsovics Márton és Babos Tímea is bejutott a legjobb tizenhat közé az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A címvédő Nadal feladta Murray ellen, a nőknél Henin nagy csatában jutott be az elődöntőbe.

A 6. helyen kiemelt Fucsovics Márton három szettben győzte le a hazai pályán szereplő Ben Waglandot. A 17 esztendős magyar játékos simán elveszítette az első szettet, ugyanakkor a folytatásban hasonlóan könnyedén, mindössze 25 perc alatt egyenlített.

A éppen háromnegyed órán át tartott harmadik, döntő szett már nagy csatát hozott: Fucsovics ugyan kétszer is elveszítette a saját adogatójátékát, fogadóként viszont ő is jeleskedett, hét bréklehetőségéből hármat is kihasznált, így készülhet a nyolcaddöntőre.

Akárcsak a lányoknál elsőként kiemelt Babos Tímea, aki a lengyel Sandra Zaniewskát győzte le. Babos nehezen lendült játékba, félóra alatt hátrányba került, ugyanakkor nagy csatában sikerült egyenlítenie, a döntő menetben pedig már esélyt sem adott ellenfelének, csak egy gémet engedett ki a kezéből a 24 perces „menet” során. Tímea Zaniewska mindkét bréklabdáját hárította, ő viszont három alkalommal is brékelt.

A 16 éves magyar lány párosban is remekel: a kanadai Gabriela Dabrowski oldalán bejutott a negyeddöntőbe, miután két szoros játszmában legyőzte a cseh Piskováékat.

australian open

Fiúk, egyes, 2. forduló:
Fucsovics (6.)-Ben Wagland (ausztrál) 2:6, 6:2, 6:4

Lányok, egyes, 2. forduló:
Babos (1.)–Zaniewska (lengyel) 1:6, 6:4, 6:1

Lányok, páros, 2. forduló:
Babos, Dabrowski (1.)-Ka. Piskova, Kr. Piskova 6:4, 7:6

Ajánlott videó

Olvasói sztorik