Élet-Stílus

Hamilton megint nyert

A McLaren Kanadában is jól szerepelt és a második futamát nyerte egymás után. Hamilton hasonlóan mint Törökországban a jelenlegi világbajnok csapattársa Button előtt ért célba.

A világbajnoki sorozat nyolcadik versenyén a ferraris spanyol Fernando Alonso végzett a harmadik helyen. A 2008-ban vb-győztes Hamilton ezzel a pontverseny élére került, a címvédő Button a második, míg az eddigi első, az ausztrál Mark Webber (Red Bull) lecsúszott a harmadik pozícióba.

Hamilton, aki az első rajtkockából startolt csak rövid időre engedte ki a kezéből az első helyet, ugyan Alonsónak sikerült megelőznie őt egy alkalommal, ám a brit gyorsan visszavágott. Az ibériai pilótát a verseny második felében Button is maga mögé utasította.

Kezek a magasban, Hamilton ünnepel Kanadában. (mti)

Kezek a magasban, Hamilton ünnepel Kanadában. (mti)

A hétszeres világbajnok német Michael Schumacher (Mercedes) továbbra is epizódszerepet játszik, ezúttal is pont nélkül zárt. Két hete a török GP-n szintén Hamilton volt az első és Button a második.

Hamilton a rajt után megtartotta vezető pozícióját, Webber viszont hibázott, így csapattársa, a német Vettel és Alonso is megelőzte a pontverseny éllovasát. A hetedik körben Hamilton és Alonso is kereket cserélt, a spanyol a boxutcából kihajtva megelőzte volt csapattársát. Ideiglenesen Vettel került az élre.

A kerékcserék után a 16. körben újra Hamilton vezette a mezőnyt, miután egy bravúros manőverrel sikerült megelőznie Alonsót. A harmadik helyen Button robogott, mögötte, Vettel és Webber következett.

A 27. körben Hamilton másodszor is kereket cserélt, Alonso viszont maradt még két kört, de így sem sikerült vetélytársa elé kerülnie. Az élen ekkor még – igaz, egy kerékcserével – Webber száguldott. Féltávnál változatlanul Webber, Hamilton, Alonso volt a sorrend az élen.

Az 50. körben Hamilton megelőzte Webbert, aki nem sokkal később kihajtott a boxutcába, így folytatódott a brit-spanyol ütközet. Az 56. körben Button elsuhant Alonso mellett és felzárkózott Hamilton mögé, miközben a hétszeres világbajnok Michael Schumacher körhátrányba került az éllovasokkal szemben. A hajrában már nem változott a helyzet az élen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik