Élet-Stílus

Räikkönen nem tér vissza

Kimi Räikkönen határozottan cáfolta, hogy jövőre a Forma-1-es Renault-istállóhoz szerződik, s könnyen elképzelhető, hogy a 2007-ben a Ferrarival világbajnok pilóta végleg kiszáll az autósport elitkategóriájából.

“Soha egyetlen pillanatig sem terveztem, hogy Renault-t fogok vezetni” – nyilatkozta a Jégembernek becézett finn versenyző a Turun Sanomat című helyi napilap szerdai számában. “Azt is garantálhatom, hogy jövőre sem teszem ezt.”

Räikkönen elismerte, hogy az ügynökei “néhány hete” találkoztak a francia csapat sportigazgatójával, Eric Boullier-vel, “de ez minden.” A Renault-nál azért merült fel a finn esetleges szerződtetése, mert nincsenek megelégedve Vitalij Petrov teljesítményével.

Az istálló másik pilótája, a lengyel Robert Kubica már 2012-ig szóló szerződést kapott, míg az oroszt “megfenyegették”, ha a hátralévő négy futamon sem bizonyít, útilaput kötnek a talpára.

A finnországi lapok szerint kétséges Räikkönen visszatérése az F1-be: a Renault az egyetlen “nagy” csapat, amelynél még van kiadó hely, s ha végleg nemet mond, azt jelentheti, hogy örökre leszámol a száguldó cirkusszal, amelyet a 2008-as idény végén hagyott ott – egy évre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik