Sport

Vajda Attila abbahagyja London után?

Mivel nem indulhat a szegedi világbajnokságon 5000 méteren, a londoni olimpia után visszavonulhat a magyar kenus klasszis, Vajda Attila.

Ahogyan korábban mi is beszámoltunk róla, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség jóváhagyta a szegedi, augusztusi világbajnokságra “utazó” 44 fős magyar keretet.

A névsorból kiderül, hogy 5000 méteren nem indul az a Vajda Attila, aki az országos bajnokságon 27 másodperccel verte meg a második helyezettet, az Eb-n rajthoz álló Varga Dávidot. A válogatási elvek szerint az a versenyző, aki olimpiai számban versenyez a kenusoknál, nem olimpiaiban nem indulhat.

Az ezres finálét pénteken, az ötezrest vasárnap rendezik, és a szegedi illetőségű versenyző a közönség miatt szeretett volna vízre szállni a hét utolsó napján is – írja a molcsapat-kenu.blog.hu oldal.

Vajda szerint érthetetlen Storcz Botond szövetségi kapitány döntése, aki az elveit többször is felrúgta. Ez a döntés elgondolkoztatja, és felmerült benne a gondolat, hogy a londoni olimpia után befejezi karrierjét.

Storcz Botond szövetségi kapitány viszont kijelentette, nem tesz kivételt Vajdával, mert ha mégis megtenné, más esetekben is a következetlenség mellett kellene voksolnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik