Kikapcs

Lemaradtak a dobogóról öttusázó hölgyek

A franciák, a britek és a németek mögött a negyedik helyen végzett a Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn összeállítású csapat az öttusa-világbajnokság női versenyében.

Egyéniben Gyenesei hetedik, Kovács tizedik, Pataki Viktória 18., Tóth Adrienn pedig 27. lett. A dobogóra az immár háromszoros világbajnok francia Amélie Cazé, a litván Donata Rimsaite, valamint az olimpiai aranyérmes német Lena Schöneborn állhatott fel.

A magyarok a közepesnél jobb, de nem kiváló vívással a franciáktól alig lemaradva a második helyen álltak az első szám után, aztán az úszásban a várakozásnak megfelelően előreléptek. A harmadik tusával, a lovaglással viszont csak Gyenesei Leila lehetett elégedett, Kovács Sarolta egy ellenszegülés következtében a reméltnél lényegesen több pontot vesztett, Tóth Adrienn pedig nagyon nehezen birkózott meg egy olyan alkalmi társsal, amelyik az első körben is mindent csinált, csak haladni és ugrani nem akart.

A lövészetes futás előtt már inkább az tűnt reálisnak, hogy a magyarok leszorulnak a dobogóról, mert a franciák és a britek eleve előttük álltak, a kombinált számban erős németek pedig alig voltak tőlük lemaradva. Végül aztán a papírforma igazolódott.

Egyéniben Gyenesei végzett a legelőkelőbb helyen a magyar hölgyek közül, pedig a vívás után még éppen a legrosszabbul állt. Az úszásban és lovaglásban jelentősen előrelépett, a lövészetes futást már negyedikként kezdhette meg, majd pozícióját az élcsoportban megtartva hetedik lett.

A junior világbajnok Kovácsnak ugyancsak jó esélye volt a kiemelkedő szereplésre, két szám zárultával ő állt a negyedik helyen, a lovaspályán azonban túl sok pontot „hagyott ott”, azután pedig már extrateljesítmény kellett volna a visszakapaszkodáshoz, mondjuk olyan, mint Rimsaitéé, aki nagyjából vele startolt és végül második lett. Három szám után egyébként nagyon jól állt Pataki is, ő ötödikként rajtolhatott a futásnál, ugyanakkor nem tudta megőrizni pozícióját az élcsoportban.

Vb, Csengtu, Egyéni:
1. Amélie Cazé (francia) 5344 pont
2. Donata Rimsaite (litván) 5272
3. Lena Schöneborn (német) 5216
…
7. Gyenesei Leila 5080
10. Kovács Sarolta 5032
18. Pataki Viktória 4844
27. Tóth Adrienn 4544

Csapat:
1. Franciaország (Cazé, Arnaud, Eudes) 15.108 pont
2. Nagy-Britannia (Fell, Prentice, Murray) 14.876
3. Németország (Schöneborn, Trautmann, Schleu) 14.832
4. Magyarország (Gyenesei, Kovács S., Tóth A.) 14.656

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik