Mindkét csapat egy-egy ászt a kispadon hagyva kezdte a találkozót – a hazaiaknál Toni, a vendégeknél Doni pihent – s a Totti vezette Roma hamar magához vette a kezdeményezést; a kapitány legelőször távolról riogatott. A római tízes ezt követően egyedül maradt Consiglivel, de emelése célt tévesztett.
Két perccel később már vezetett a Roma, egy jókora potyával. Vucinic vett át remekül egy labdát, De Ascentis mellett ellépve 21 méterről kapura lőtt, s a labda Consigli lábai között a kapuban kötött ki. Még az első félóra vége előtt Totti észrevette, hogy az akciót követő Cassettit egyedül hagyták a bergamói védők, a jobboldalról a felfutó hátvéd elé emelt, aki nem hibázott.
Szünetben Toni váltotta az első gól szerzőjét, s nem sokkal később a Tottival összejátszó Menez került helyzetbe, ám a francia a kapu mellé csavart. Az 53. percben az Atalanta faragott a hátrányból: Ferreira Pinto átadása után Tiribocchi felezte meg a különbséget. Az északiak belelendültek, Jaime Valdes például négy rómait is kicselezett, de az alapvonal közbeszólt. A másik oldalon Totti remek labdával ugratta ki Tonit, a csatár viszont kézzel is hozzáért a labdához.
A csereként beálló Doni fejese vezette fel a hajrát. A fekete-kékek azonban hiába birtokolták többet a labdát, az eredmény tartására berendezkedett (Claudio Ranieri Brighivel erősítette a középpályás védekezést) hazaiak minden próbálkozást kibekkeltek. Maradt a 2-1, aminek köszönhetően a Roma átvette a vezetést az olasz bajnokságban. Az Inter a második, a Milan a harmadik.
Roma-Atalanta – összefoglaló:
serie a, 33. forduló
Roma-Atalanta 2-1 (2-0)
Olimpico, 60 ezer néző. Vezette: Rocchi
Gól: Vucinic (12.), Cassetti (27.), illetve Tiribocchi (53.)
Roma: Julio Sergio – Cassetti, Méxes, Burdisso, Riise – De Rossi, Pizarro – Menez (Brighi, 80.), Perrotta (Taddei, 74.), Vucinic (Toni, 46.) – Totti.
Atalanta: Consigli – Capelli, Bianco, Pellegrino, Manfredini (Radovanovics, 34.) – Ferreira Pinto, De Ascentis (Volpi, 84.), Padoin, Valdes – Tiribocchi, Amoroso (Doni, 54.).
Milan-Catania 2-2 (0-2)
Gól: Borriello (48., 81.), illetve Maxi Lopez (12.), Ricchiuti (43.)
Juventus-Cagliari 1-0 (1-0)
Gól: Chiellini (35.)
Bologna-Lazio 2-3 (2-1)
Gól: Guana (12.), Portanova (16.), illetve Mauri (44.), Dias (63.), Rocchi (68.)
Livorno-Udinese 0-2 (0-2)
Gól: Sanchez (8.), Di Natale (35.)
Palermo-Chievo 3-1 (2-1)
Gól: Pastore (28.), Miccoli (39 – 11-esből, 53.), illetve Marcos (18.)
Siena-Bari 3-2 (1-2)
Gól: Ghezzal (19., 62.), Rosi (66.), illetve Rivas (13.), Castillo (22.)
Az élcsoport:
1. Roma 68 pont, 2. Inter 67, 3. Milan 64, 4. Palermo 54, 5. Juventus 51 (15 győzelem, 49-47), 6. Sampdoria 51 (14, 40-38, 32 mérkőzés), 7. Napoli 49