Élet-Stílus

Figo már a döntőről álmodik

Luis Figo, a portugál labdarúgó-válogatott csapatkapitánya már a fináléról álmodik, miután együttese drámai körülmények között 1-0-ra legyőzte Hollandiát a világbajnokság nyolcaddöntőjében.

“Nagyon nehéz mérkőzés volt. Az első félidőben fantasztikusan játszottunk, a másodikban pedig rengeteget dolgoztunk és szenvedtünk a sikerért, de megmutattuk, milyen tartása van együttesünknek. Nagyszerű csapatunk van és a döntőről álmodunk” – elemezte a négy piros és 16 sárga lappal színesített találkozót Figo. Az Internazionale középpályása nem kívánt a játékvezetővel foglalkozni, csak annyit mondott, az ellene szabálytalankodó, őt könyökkel megütő Khalid Bouhlarouz kiállítása jogos volt.

“Gratulálok a srácoknak”

Szombaton mindenképpen játszani akar az angolok elleni világbajnoki negyeddöntőben Cristiano Ronaldo, a portugálok fiatal labdarúgója, aki a legjobb nyolcba jutásért rendezett vasárnapi összecsapáson sérült meg.

“Remélem nem túl súlyos a dolog, de majd az orvosok döntenek. Nagyon jól kezdtem a mérkőzést, de két komoly rúgást kaptam. Negyedórát még megpróbáltam játszani, de egyre jobban fájt a combom” – mondta a Manchester United középpályása, akit Khalid Boulahrouz kíméletlen belépője után kellett hosszú percekig ápolni.

“Ilyen a futball, már megszoktam. Nekem az a dolgom, hogy segítsem a csapattársaim, ahogyan csak tudom. Gratulálok a srácoknak, fantasztikus estét szereztek nekem” – folytatta Ronaldo.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik