Vadak, festők, magyarok

A magyar vadak egy virtuális mozgalom volt, többen tagadták, hogy Magyarországon egyáltalán létezik ez a szemlélet. Tény, hogy a tárlaton szereplő művészek nem alkottak csoportot, nem törekedtek önálló elmélet kialakítására. Összekötötte őket azonban a francia festészet (elsősorban Gauguin és Cézanne) megismerése, valamint a legfrissebb francia festői áramlat, a fauvizmus képviselőinek, Matisse, Derain, Vlaminck, Marquet szemléletének elfogadása. A magyar művészek olyan sajátos stílust alakítottak ki, amely a francia inspirációkon kívül a nagybányai hagyományokat, a plein air festészet eredményeit is magába foglalta.

Mitől vadak?

„Nicsak, Donatello a vadak között!” – kiálltott fel egy kritikus az 1905-ös párizsi Őszi Szalon 15-ös termébe belépve, amikor Matisse, Derain, Vlaminck képei között megpillantott egy kis Marquet szobrot. A kritikus ezzel a felkiálltással az impresszionistákat továbbfejlesztő új művészeti mozgalomnak adott nevet: fauve, azaz vad. Ezen a kiállításon – bár nem ebben a teremben – több magyar festmény is meghökkentette a francia műértőket: Czóbel Béla, Berény Róbert alkotásai különös színhasználatával és a kompozícióik térszerkezetével ugyanúgy kitűntek a többi festmény közül, akárcsak a francia fauveisták festményei.

Dominique Szymusiak, a La Chateau-Cambresisi Matisse Múzeum igazagtónője nyitotta meg a tárlatot a Nemzeti Galéria zsúfolásig megtelt első emeleti aulájában. Amellett, hogy ismertette a mozgalom elnevezéséről szóló anekdotát, kiemelte, hogy a vadak három impresszionista előfutára Van Gogh, aki képzeletének örvényeit festette meg utánozhatatlan módon, Gaugain, aki meghökkentő színekkel és erős kontúrokkal rukkolt elő, és Cézanne, aki építményként szerkesztette meg képeit. E mesterek elképzelésit vették alapul, és egyben dobták sutba.

Matisse egyenesen azt mondta, hogy a színeket Cézanne után újra fel kell találni, bátran, szabadon, minden kényszer nélkül lehet alkalmazni. A vadak a meghökkentő színeik mellett a festmények térszerkezetét is átalakították, eltűnt a hagyományos előtér-háttér, a festő ezekkel is szabadon bánhatott. Figyelmen kívül hagyhatta a perspektívákat, az alakokat, tárgyakat szabadon torzíthatták. Amikor a XX. század elején feltűntek e képek a francia kiállítótermekben, a kritikusokban az is felmerült, hogy ne vadaknak, hanem csúnyáknak nevezzék Matisse és társai mozgalmát.

A magyar vadak

A magyar művészek életrajzában gyakran szerepel a Julian Akadémia neve. Ebben a legismertebb párizsi magániskolában tanult annak idején a nagybányai művésztelep alapítóinak többsége, de rövid ideig ide járt Berény Róbert és Márffy Ödön is. A nyitott szellemű iskola elsősorban a mesterségbeli tudást közvetítette a növendékeknek, oktatási rendszerében pedig az aktrajzolásra és aktfestésre helyezte a hangsúlyt. A modernebb magánakadémiák közül a Colarossiban képezte magát Boromisza Tibor, illetve Perlrott Csaba Vilmos – ezt ő meg is örökítette egyik festményén. Henri Matisse 1908-ban hozta létre szabadiskoláját, ahol az első időkben a magyarok közül Perlrott, Bornemisza és a később műkereskedőként világhírűvé váló Brummer József, majd valószínőleg Dénes Valéria is tanult. Matisse fontosnak tartotta a múzeumi tárgyak és a klasszikus művek másolását, ezért szerepelnek az ő, illetve tanítványai művein – így például Perlrott és Bornemisza itt bemutatott alkotásain is – szobrok, antik gipszöntvények vagy anatómiai minták.

A fiatalok, akik a telet a párizsi akadémiák festőállványai előtt töltötték, nyaranta a nagybányai művésztelepre, Nyergesújfalura vagy Budapestre visszatérve új festői szemléletet honosítottak meg. Műveikkel hamarosan megjelentek a budapesti kiállítótermek falain, és hatással voltak az idősebb nemzedék számos tagjára, például Iványi Grünwald Bélára és Csók Istvánra is.

A vadak tárlata

A Nemzeti Galéria földszinti termeibe belépve tényleg a színorgia hökkenti meg először a látogatókat. Nagyon erős, sokszor tiszta, vibráló színek sugároznak minden vászonról. (Sőt, több vászonnak mindkét oldalán egy-egy mesterművet láthatunk – valószínűleg nem volt pénzük a művészeknek újabb vászonra.) Tájképek, portrék, csendéletek, aktok, mind-mind rikító színekben pompázva, mégis harmóniában. Az igazi fauve-ok, a franciák képei egyáltalán nem tűnnek ki a mezőnyből, úgy tűnik jót tett a vadak szemléletének a korabeli hazai – nagybányai, nyergesújfalui, kaposvári – műhelyek látásmódja.

A mintegy 250 művet felvonultató kiállítás anyagát francia, német, svájci és magyar múzeumok anyagából, valamint hazai, európai és amerikai magángyűjteményekből válogatták. Többek között, Berény Róbert, Bornemisza Géza, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Galimberti Sándor, Iványi Grünwald Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Nemes Lampérth József, Perlrott Csaba Vilmos, Rippl-Rónai József, Tihanyi Lajos, Ziffer Sándor alkotásait tekinthetik meg a látogatók. A magyar anyag mellett egy kisebb francia kollekciót is megtekintehtnek a látogatók a leghíresebb francia fauve-ok, például Henri Matisse, André Derain, Raoul Dufy, Albert Marquet és Maurice de Vlaminck műveiből.

A tárlat nem művészek szerinti csoportosításban vagy kronologikus rendben, hanem nagyobb tematikus egységekben rendezi el a bemutatott anyagot, ezáltal a modern magyar művészet kialakulásának legfontosabb helyszíneit: Párizst, Nagybányát, Kaposvárt és Nyergesújfalut ismerhetjük meg.

/Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904-1914
2006. március 22 – 2006. július 30., Budavári Palota, C épület/