Élet-Stílus

Neten az ország

Több honlap is igyekszik kiszolgálni egyre sokoldalúbb tájékoztatással a belföldi turistákat. Van olyan, amelyik inkább a szállásokra fókuszál, egy másik a szabadidő eltöltéséhez szükséges hasznos információkban bővelkedik.

Nézettség

A látogatottságot egyedül a Vendégváró.hu esetén auditálja a Medián Webaudit. Itt a napi egyéni látogatók átlagos száma közelíti a 15 ezret, az oldalletöltések száma a 70 ezret. Saját méréseik alapján az IrányMagyarország napi látogatószáma nyolcezer, a Hungary.com-é pedig 6-7 ezer között van.

Több hazai vállalkozás, utazásszervező illetve szolgáltató cég is nekilátott már, hogy hazánkról minden fontos információt elérhetővé tegyen a neten. E kör három prominens tagja az Itthon.hu, az IrányMagyarország.hu, valamint a Vendégváró.hu. Mindhárom honlapon szerepelnek hasznos információk híres, a turisták által keresett látványosságokról, múzeumokról, de szóba kerülnek a természeti kincsek is a védett területektől egészen a különleges állatfajtákig. Mindez település-, megye- és régióleírásokkal egészül ki, valamint programokkal és szállásokkal.

Települések története

A Vendégvaró.hu oldalán a másik kettőnél kevesebb a szállásajánlat, tartalmilag azonban jóval gazdagabb: a múzeumok mellett például szobrok, emléktáblák is szerepelnek az oldalon, mindezekre pedig keresni is lehet – igaz, a szabadszavas kereső még hiányzik. Viszont naponta új cikk jelenik meg, az aktuális információk így könnyen, a főoldalról is elérhetők. Az oldal erőssége a széles körű tartalom: kétezernél is több település története, adatai és a hozzá kapcsolódó látnivalók is megtalálhatók a site-on – fogalmazott lapunk kérdésére Esterházy György, az oldalt üzemeltető Well-PRess Kiadó Kft. ügyvezetője. „Az idegenforgalomhoz szorosan hozzátartozó témák – látnivalók, szálláshelyek, fürdők, programok – mellett számos, a turisztikában a „külső körbe” tartozó, ám az utazók kényelmét szolgáló információ is megtalálható rajta a közlekedési lehetőségektől a gyógyszertárakon át a túraajánlatokig” – mondta.

A főleg útikönyvek kiadásával foglalkozó cég megyei kiadványait „rakta föl” a netre, innen a különösen gazdag tartalom, és a kétezer településleírás. A Vendégváró.hu-n azonban olyan érdekességeket is találunk, mint egy-egy tájegység jellegzetes ételének a receptje, vagy híres emberek életrajzai. Vannak persze megerősítésre váró pontok az ügyvezető szerint is. „Ilyen az internetes szállásfoglalási lehetőség kiterjesztése, a keresőrendszer tökéletesítése és bővíteni kell térképszolgáltatásunkat is” – mondta az ügyvezető.

Erdei iskolák, vadászházak

„A legtöbb Magyarországgal foglalkozó oldal csak szálláskatalógus; ennél mi sokkal komplexebb információt nyújtunk” – mondta a Figyelőnetnek Láng Viktor, az IrányMagyarország.hu-t működtető Compalmanach Kiadói Rt. ügyvezetője. „Ha a turista vagy az érdeklődő talál valami érdekeset – múzeumot vagy túraútvonalat – rögtön szállást is kereshet mellé” – tette hozzá. A tavaly strukturájában megújult oldal gerincét a települések és az azokon található szálláshelyek adják. De a látogató azt is megnézheti, milyen látnivalók vannak egy adott helyen, sőt, kereshet egy-egy falu vagy város 5, 10, vagy akár 25 kilométeres körzetében.

Míg a Vendégváró.hu a traffipaxok és a benzinkutak helyét is ismerteti, az IrányMagyarország.hu az érdekes szállástípusokkal igyekszik többet nyújtani. A megszokott hotelek és panziók mellett például az erdei iskolák és a vadászházak is megjelennek, de találunk lovasturizmus-helyszíneket, borozókat és népművészek nyitott műhelyeit is. „A szokásos szállások mellett kínálunk különleges konferenciahelyszíneket is, például kúriákban vagy borospincékben” – tette hozzá Láng Viktor.

Keresőmarketing

A turizmus területén működő internetes vállalkozások vannak leginkább ráutalva a nagy keresőgépekből érkező látogatókra” – mondta Bánóczy Zoltán a FigyelőNetnek. A keresőmarketing-szakember szerint ennek az az oka, hogy a hírszolgáltató oldalakat – mint a FigyelőNet is – napi rendszerességgel nézik a netezők, az utazási szolgál-tatásokat viszont rendszertelenül. A Vendégváró.hu és az IrányMagyarország.hu építésében is szerepet játszó szakember szerint gazdag tartalmát a Vendégváró.hu nagyobb látogatott-sággá tudja konvertálni, míg az IrányMagyarország.hu-nak a német és angol nyelvű verzió és a szabadszavas keresője hoz látogatókat. „Az Itthon.hu stratégiája merőben más, ők láthatóan nagyobb hangsúly fektetnek az offline marketingre, mint például a televíziós hirdetés” – tette hozzá Bánóczy Zoltán.

„Mivel más szempontból nem vagyunk érdekeltek a turizmusban, semleges partnerként objektív adatokkal tudunk dolgozni. A kívülállás miatt azonban nem számítunk akkora tekintélynek” – mondta az IrányMagyarország.hu ügyvezetője. Hozzátette, mivel a turisztikai szakma nagy része is felhasználó, az ő információigényüket is beépítették az adatbázisba. Az adattartalmat folyamatosan fejlesztik az IrányMagyarország.hu-nál, a programkínálat is bővül. A böngészést pedig megkönnyíti, hogy a turisztikai szempontból jelentős települések közvetlenül, a főoldalról is elérhetők.

A nagyság hátránya

A Magyar Turizmus Zrt. oldala nem csak a Hungary.com, hanem az Itthon.hu címről is elérhető. Az adatbázisba bárki ingyenesen bekerülhet, akinek köze van az idegenforgalomhoz. A szállások, világörökségi helyszínek mellett a Tourinform-irodák adatai és a kiadványok adják az oldal alapját. Az Itthon.hu azonban a régióleírásoktól részletesebb adatokat nem közöl, helyette linket ajánl – Észak-Magyarországnál például a szintén MT ZRt-tulajdonú www.nordtur.hu oldalt. „Egyes telefonszámok, e-mailcímek nem biztos, hogy pontosak, mert a szereplők nem mindig közlik időben adataik változását” – említette Veres István, az MT Zrt. elektronikusmarketing-igazgatója a hátrányokat. Hozzátette, a portál látogatója, ha bármi kérdése lenne, felhívhatja állandóan működő contact centerüket.

A turizmusban dolgozók a Hungary.com-ról kutatási anyagot is letölthetnek, de természetesen a bel- és külföldi utazókhoz is szeretnének eljutni. „Ha valaki tudja, hogy melyik panzióba kíván utazni, de nincs ismertetőanyaga az adott régióról, akkor a portálunkról on-line megrendeli a vonatkozó kiadványt és néhány napon belül térítésmentesen megkapja, de akár le is töltheti azt” – mondta Veres István. Hozzátette, egyik fő feladatuk, hogy a látogatókat eljuttassák oda, ahol megtalálják az információt.

Új nyelvek, új arculattal

Az egyelőre még csak magyarul elérhető Vendégváró.hu-nál nyárra tervezik az angol és a német verzió megjelenését. A már háromnyelvű IrányMagyarország.hu-nál elsősorban az eseménynaptáron fejlesztenek. „A PestiEsttel közösen megjelentetett Fesztiválnaptárunk programkínálata áprilistól a weboldalon is elérhető lesz és folyamatosan bővül” – mondta Láng Viktor. A Hungary.com portál külföldi, saját üzemeltetésű oldalai tizenkilenc nyelven érhetők el, köztük kínaiul vagy éppen ukránul is. „A központi oldal, és annak angol és német változata azonban rövidesen új arculattal jelentkezik” – mondta Veres István.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik