Mintegy 15 millió roma él elszórtan Európában, de napjainkban már a világ minden táján fellelhetők. „Magyarországon idestova hétszáz éve élünk egymás mellett, romák és nem romák. De még ma is alig ismerjük egymás kultúráját, ez a kölcsönös idegenség pedig remek táptalaja az idegengyűlöletnek“ – állapította meg Rostás-Farkas György, a cigány nyelvek és néprajz kutatója, akinek tevékenysége arra irányul, hogy ezt a szakadékot áthidalja. A cigány népszokásokról és hagyományokról egész könyvet írt már, de lapunknak is szívesen mesélt.
Fotók: Rédley Tamás
Tojásjóslás és lótunning
A nyelvi és kulturális emlékek alapján a cigányok eredete Indiára vezethető vissza, innen szóródtak szét a világba hosszas vándorlás során. A nomád életmód hatása meghatározó kultúrájukban. „Darvak voltunk, mielőtt emberek lettünk“ – fogalmazott a kutató, aki maga is büszkén vállalja cigányságát. A mobil létformára lett optimalizálva a hagyományos cigány foglalkozások zöme, mint például az üstfoltozás, a kosárfonás, a fafaragás vagy a muzsikálás. Ide sorolható az asszonyok pénzkeresete, a jóslás is: nemcsak tenyérből és kártyából, de összetört tojásból, égetett hajszálakból vagy akár egy pohár vízből is mondtak jövendőt. Persze szigorúan nem romáknak, hiszen maguknak, mint született látnokoknak, erre nem volt szükségük – szögezte le a néprajzkutató. Az egyes mesterségek köré kialakult törzsek zártságukban és hiearchiájukban az indiai kasztrendszert idézik: egy előkelő zenészfamília és egy egyszerű teknővájó család közti házasság ma is elképzelhetetlen.
Az állandó jövés-menésben a lovak kulcsfigurái lettek a cigány családok életének. Szokás kiscsikót ajándékozni egészen apró gyereknek, például keresztelőre, így együtt nő fel a saját lovával. A féltve őrzött jószág még akkor is kap enni, ha a gazdája éhkoppon marad, a lóra félretett pénzhez pedig az életük árán se nyúlnának.
Nem csoda, hogy a cigányoktól a lódoktori mesterség sem áll távol: minden lóbajra tudják a gyógyírt. Nem átallanak akár 4-5 liter vért is leereszteni a gyengélkedő állatból, ha „vérzavarra“ gyanakodnak. Attól sem riadnak vissza, hogy egy-egy sikeres lóvásár érdekében „megbütyköljék“ a portékát. A kiszemelt lónak biztosítótűt dugnak a nyelve alá, amitől az, érthetően, étvágytalan lesz. A lefogyott, beteges jószágot aztán nyomott áron megveszik a gazdájától. Egy kevés nadragulya adagolásával pedig tünetmentessé tudják tenni a kehes lovat, legalább a vásár idejére, amíg túladnak rajta.
Rendes nő nem hord nadrágot
A szakértő szerint a cigány társadalomban eredetileg matriarchátus uralkodott. A család eltartásának gondja ma is túlnyomórészt a nőkre nehezedik, ezért náluk talán a szépségnél is többet nyom a latban, hogy mennyire „megélhetősek“, talpraesettek. Az anyajogú elméletnek azonban némileg ellentmond, hogy a megszokás szerint a nők az utcán a férfiak mögé szorulnak, a beszélgetésbe nem szólhatnak bele kérdezés nélkül, és étkezéseknél csak a férfiak és a gyerekek után ülhetnek asztalhoz.
A házasságban is inkább a nőkre jár a rúd. A hűtlen asszonyt szigorúan megbüntetik, de ha a férj lép félre, akkor is a csábító bűnhődik: a feleség megveri, haját kitépi, orrát leharapja… – sorolta az etnográfus. Ha a cigány nő levágatja a haját, szoknya helyett nadrágban jár vagy férjezett létére nem hord kendőt, könnyen rásüthetik, hogy „lugnya“ (a magyar szleng luvnyaként vette át), azaz kurva. Mindennek ellenére a cigány értékrend sarkalatos pontja a nők tisztelete. Ha rossz szó éri az anyjukat vagy a lánytestvérüket, a romák zsebében azonnal nyílik a bicska. Ugyanilyen odaadással viseltetnek az idősek és a betegek iránt: a kórházban sínylődő pácienst az egész család együtt látogatja, és ha felépül, örömünnepet ülnek.
A cigányok általában felveszik a környező népek vallását, de nemigen lesz belőlük ájtatos templomjáró. Fontosabb eseményekhez – esküvőhöz, temetéshez – sok helyen ma is szívesebben hívják a vajdát, mint a papot. A néprajzkutató megfigyeléseiből leginkább az szűrhető le, hogy a fejükben szabadon keverednek az ősi hiedelmek a keresztény rítusokkal, és az utóbbiakhoz csak akkor folyamodnak, ha már a ráolvasás sem segít.
A szívből jövő átok fogós
Keresztelőre például akkor kerül sor, ha a csecsemő sokat sír, nyugtalanul alszik, nyűgös, ugyanis csak a szenteltvíz űzi ki belőle az ördögöt. A falra akasztott szentképek, feszületek távol tartják a kísérteteket. Rontás, boszorkányok ellen pedig a szentháromság emlegetése és a sűrű keresztvetés bizonyult hatásosnak, no meg a nyakba akasztott fokhagymafüzér.
Nagy hagyománya van a cigányoknál a különféle vajákosságoknak is. Kutyazsír pirított kenyéren, petróleumos ecsetelés vagy közönséges akácfalevél is sokat segíthet a reumán, megfázáson vagy a keléseken. Némelyik recept a laikusok számára is átlátható: a részeges embernek békát kell az italába tenni, hogy egy életre megundorodjon az alkoholtól. Az már rejtélyesebb, hogy az úttesten talált száraz békatetemmel való bedörzsölés hogyan tünteti el a szemölcsöt, de sokaknak már bizonyított. Bizonyos esetekben fontos szerep hárul a ráolvasásra is, ami nem más, mint a vonakodó beteg hipnotikus rábeszélése az adott gyógymód alkalmazására.
Mindennapos tevékenység az átkozódás, és ennek is megvan a maga művészete. Eskütételnél magát átkozza a cigányember, persze csak feltételesen: a kalapjából öntsék ki az eszét, a nyelve ragadjon le, az isten görbítse meg a száját, ha nem mond igazat. De ezzel vigyázni kell, mert a hamis eskü megbosszulja magát – figyelmeztetett Rostás-Farkas György. Közvetlen szeretteik fejére is szórnak átkot bőven: „csunyuljon meg, nőjön púpja, betegség egye meg“, de ezek többnyire nem fogósak, hiszen nem szívből jönnek. Ha halálos ellenséget átkoznak el, annak viszont jó lesz vigyázni.
A tradíciók őrzői elsősorban a vidéken élő oláh cigányok. Városi környezetben nehezebb megtartani a roma identitást – vélekedett a kutató, de hozzátette: még Budapest szívében, a nyolcadik kerületben is gyakran kerül sor hagyományos cigány lagzira, keresztelőre vagy akár halottvirrasztásra. Vagyis egy kis egzotikus kultúráért nem is kell olyan messzire menni.
