Élet-Stílus

Räikkönen mégsem pihen jövőre?

Mindössze egy napig élt Kimi Räikkönen azon terve, hogy kihagyja a következő Forma-1-es idényt. A Brawn GP-t felvásárló Mercedes GP megfelelő ajánlata esetén a 2007-ben világbajnok pilóta ott lehet a 2010-es mezőnyben.

Kimi Räikkönen menedzsmentje szerdán úgy nyilatkozott, hogy a versenyző 2010-ben szinte biztosan nem indul a Forma-1-ben, és nem sokkal később ki is derült, hogy a finn által egyedüli lehetőségnek nevezett McLaren leszerződtette Jenson Buttont.

Korábban mi is arról spekuláltunk, hogy Räikkönen a McLaren helyett esetleg az új Mercedes GP-nél is helyet találhat, és mára a pilóta menedzsere, Steve Robertson is elismerte, hogy ez még a pakliban van. “Ez a Forma-1. Ha jó ajánlatot tesznek, meg tudnak minket győzni róla, hogy Kiminek megfelelő lehetőséget tudnak nyújtani, győzhet velük és esélye lesz a bajnoki címre, akkor nem zárjuk ki. Mindig vannak lehetőségek” – nyilatkozta Robertson az Autosportnak.

Megfelelő ajánlatra vár (MTI/EPA)

Megfelelő ajánlatra vár (MTI/EPA)

“Nem sok csapat van, amelyik vonzó Kimi számára, mert őszintén úgy érzi, hogy nyerő autót szeretne. Elsősorban nem a pénz érdekli. Persze az is része a dolognak, de nincs igazán szüksége rá. Olyan autót akar, amelyikkel bizonyíthatja a képességeit. Idén is nagyon elkeserítette, hogy nem nyerhetett több futamot, nem volt esélye a bajnoki címre. Kilenc F1-ben töltött év és a bajnokság megnyerése után komoly kihívás kell, Kiminek pedig az számít annak, ha a győzelmekért küzdhet” – magyarázta a menedzser, burkoltan azt üzenve, hogy talán már olcsóbban is vihető Räikkönen.

Robertson azt is hangsúlyozta, hogy a pilótát még mindig nagyon is érdekli a Forma-1, van még “befejezetlen ügye” a sportágban, de ha nem kap lehetőséget, akkor is megpróbál majd visszatérni 2011-ben.

A mercedeses pletykák egyébként máshol egészen messzire jutottak, a brazil SporTV értesülése szerint Räikkönen már tegnap alá is írt a német csapathoz. A Mercedes motorsportfőnöke, aki pár napja lehetséges “meglepetésről” is beszélt a pilótafelállást illetően, egy frissebb nyilatkozatban semmit nem volt hajlandó megerősíteni vagy cáfolni. “A lehető legjobb párost akarjuk, és van még néhány igen jó pilóta a piacon” – mondta Norbert Haug.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik