Mint Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke a programokról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a jövő hét végén számos olyan épület is megnyitja kapuit, melyet máskor nem látogathat a nagyközönség. Hozzátette: több frissen felújított vagy akár még felújítás alatt álló műemléket is megtekinthetnek a látogatók, többek között az Andrássy úti Párizsi Nagyáruházat vagy a Magyar Televíziónak évtizedekig otthont adó Tőzsdepalotát.
„Ezzel talán a társadalom figyelme is ráirányítható az előttünk álló feladatokra” – figyelmeztetett Mezős Tamás, a jövőben felújítandó műemlékek közül a budavári Honvéd Főparancsnokság, illetve a Várbazár épületét megemlítve.
Mint elmondta, a rendezvénysorozat idén egyben a szakrális terek ünnepe is, így a római katolikustól a baptistáig, a görög keletitől a buddhistáig a programban részt vevő egyházi épületek olyankor is megnyitják kapuikat, mikor éppen nem zajlik bennük szertartás. A kulturális örökség napjaira idén is 200-250 ezer látogatót várnak – jegyezte meg a KÖH vezetője.
