Szerda délután Dublin legforgalmasabb utcáján, az O’Connell Streeten sétálgató turisták figyelmét James Joyce szobráról, a 120 méter magas Fény Tornyáról, valamint az 1818-ban épült postahivatalról egy súlyos baleset vonta el. Az utca nevezetességei helyett inkább azt igyekeztek lencsevégre kapni – akárcsak a helybéliek mobiljukkal –, hogyan is gyűrődött fel egy Luas (azaz villamos, ír nyelven sebességet jelent) vezetőfülkéje egy emeletes busz oldalára az O’Connell és az Abbey Street sarkán.
KÉPGALÉRIA! (fotó: F.C./FN)
A délután 3 óra körül történt balesetben mintegy 23-an sérültek meg, többen súlyosan. Az összeütközést követően a közeli épületekben dolgozók egyből a járművekhez siettek, és igyekeztek kihozni a sebesülteket. Az utasok között egyébként pánik tört ki; a villamos középső, utolsó kocsijában utazók között voltak, akik egyből robbantásnak hitték a hatalmas csattanást.
A rendőrök, tűzoltók, mentők is rövid időn belül megérkeztek a baleset helyszínére. A rendőrök elkerítették az ominózus területet, többször erélyesen felszólítva a kíváncsiskodókat, hogy álljanak hátrább. Ám a katasztrófaturistákká átalakult helyieket (no, és persze az érdeklődő turistákat) ez sem akadályozta abban, hogy továbbra is a rendőrségi kordonok körül csoportosuljanak egy-egy felvételért.
KÉPGALÉRIA! (fotó: F.C./FN)
Az összesereglett nézelődök közül többen rekonstruálni próbálták a balesetet (melyik sofőr lehetett a hibás, stb.), ám egyelőre még a rendőrség számára sem teljesen világos, hogyan is történhetett a baleset.