Élet-Stílus

Raúl-show Sevillában

A háromgólos Raúl vezetésével a Real Madrid 4-2-re nyert Sevillában, így négy pontra felzárkózott a Barcelona mögé a két csapat jövő heti rangadója előtt.

A Sevilla Renato fejes góljával ugyan előnybe került, de ellenfélnél pályán volt Raúl, aki szokása szerint remek ütemben érkezett a kapu elé, és mivel két esetben jó labdát is kapott a szélről, a 63. percben már a Barcelonát üldöző madridiak vezettek. Három perccel később Palop kapus tanult a korábbi történésekből, s kimozdult a centerezésre, de kiejtette a labdát, amelyet a Real csapatkapitánya közelről a hálóba gurított.

Raúl 16., 17. és 18. bajnoki gólja három pontért a Realnak. A 80. percben Diego Capel kozmetikázott az eredményen, de az utolsó szó a fővárosiaké, pontosabban Marcelo volt.

Raúl: mesterhármas (MTI/EPA)

Raúl: mesterhármas (MTI/EPA)

A Bilbao-Santander mérkőzésen több volt a piros lap, mint a gól. Utóbbiból három született, míg a két csapatból összesen öt játékost állított ki Gonzalez Vazquez bíró (kettőt a Bilbaótól, hármat a Santandertől), aki emellett 16 sárga lapot is kiosztott.

A kiesés elől menekülő Espanyol zsinórban harmadik győzelmét aratta, vasárnap a Real Betist verte hazai pályán. A gólokat Luis Garcia és Roman Martinez szerezte, de a védelemnek is jár a dicséret, miután egymásután a negyedik ellenfelet nullázta le.

Két elveszített mérkőzés után szerzett pontot Vadócz Krisztán klubja: az Osasuna gól nélküli döntetlenre végzett a Valladolid vendégeként. A pamplonaiak magyar válogatott labdarúgója eltiltása miatt nem játszhatott.

A BL-szereplés lehetőségéért harcoló Villarreal idegenben, a Getafe otthonában gyűjtötte be a pontokat, és az ötödik helyen áll jelenleg tabellán, de csak egy pontra van negyedik Valenciától, míg a harmadik Sevilla két egységgel előzi meg.

Primera División, 33. forduló:
Sevilla-Real Madrid 2-4 (1-1)
Gól: Renato (17.), Capel (80.), ill. Raúl (45., 63., 66.), Marcelo (90.)

Athletic Bilbao-Racing Santander 2-1 (2-0)
Gól: Llorente (21.), D. Lopez (42., 11-esből), ill. Pinillos (56., 11-esből)
Kiállítva: Yeste (55.), Orbaiz (94.), ill. Marcano (63.), Pinillos (82.), Jonathan (95.)

Espanyol-Real Betis 2-0 (1-0)
Gól: Luis Garcia (4.), R. Martinez (85.)

Getafe-Villarreal 1-2 (0-2)
Gól: Del Moral (82., 11-esből), ill. Capdevila (16.), Llorente (43.)
Kiállítva: Angel (60., Villarreal)

Recreativo Huelva-Real Mallorca 2-4 ((0-2)
Gól: Sisi (48.), Camunas (81.), ill. Jurado (10.), Arango (15.), Castro (76.), Keita (91.)
Kiállítva: Castro (88., Mallorca)

Valladolid-Osasuna 0-0

Atlético Madrid-Sporting Gijon 3-1 (2-0)
Gól: Forlan (27.), Simao (41.), Aguero (46.), ill. Bilics (47.)
Kiállítva: Simao (85., Atlético)

Szombaton játszották:
Valencia-Barcelona 2-2
Almería-Numancia 2-1
Málaga-Deportivo La Coruna 1-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik