Alonso szerint sokkal nagyobb teljesítmény lenne, ha a harmadik vb-címét egy új csapattal nyerné meg: „Még a nagymamám is tudja, hogy mennyivel fontosabb két különböző csapattal vébéelsőséget szerezni.” Így aztán nem is csoda, hogy a spanyol már két éve eldöntötte, 2007-től már nem a Renault istálló színeiben indul a száguldó cirkuszban.
Az új autót eleinte nehezen szokta meg Alonso: „Olyan érzésem volt, mintha azt csinálná a kocsi amit akar, nem én vezetném a Mercedest. Mostanra azonban már jól érzem magam a versenyautóban, és a csapat tagjaival is nagyon jól kijövök.” Alonso arról is beszélt az interjúban, hogy belefásult a munkába a Renault-nál. „Az elmúlt két évben mindent elértem a csapattal, új motivációra volt szükségem.”
Volt csapatánál eközben nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt Pat Symonds főmérnök elképzelte. Elmondása szerint nem sikerült maradéktalanul az átállás a Bridgestone gumikra, ami elsősorban az időmérőkön okozhat nehézségeket Giancarlo Fisichellának és az újonc Heikki Kovalainennek.
A Renault-k az idei teszteken rendre az élmezőnyben végeztek, de a legjobbaktól több tizedmásodpercre le voltak maradva. „Ez érvényes a gyors körökre és a hosszabb etapokra is” – mondta Symonds, aki azonban egyelőre nem aggódik, hiszen a szezonnyitó melbourne-i futamig még négy hét van hátra.