Samuel Eto’o a szeptember 27-ei térdsérülését követően először lépett pályára a Barcelonában. Persze léphetett volna korábban is, csakhogy két hete nem volt hajlandó az utolsó öt percre beállni a Racing Santander ellen bajnokin, majd a valenciai rangadót, valamint az angol Liverpool elleni BL-nyolcaddöntőt is kihagyta – a nyilvánosság előtt úgy tálalva mindezt, hogy a játékos maga kérte a mellőzését, mert még nem érezte magát tökéletes erőállapotban…
A vasárnapra elcsitultak a hullámok és a Barcelona gálamérkőzés jelleget öltő bajnokin intézte el a vendég Athletic Bilbaót úgy, hogy az első félidőben szerzett három gólt, a szünet után pedig a kapufát találta el háromszor. Giuly beadása után a labdához roppant balszerencsésen érő Amorbieta révén jutott vezetéshez a katalán sztárcsapat, majd Eto’o remek átadása után Xavi növelte az előnyt, a félidő végén pedig a kameruni már maga talált a vendégek hálójába. A szünet után is folytatódott a Barca-show, leginkább Ronaldinho volt elemében, pazarul játszott (két kapufát is lőtt), majd a lefújás után, bizonyítva, hogy nem dagadt (tényleg nem), félmeztelenül, a nadrágját kissé letolva baktatott az öltözőbe.
A Barcelona két ponttal vezeti a bajnokságot, üldözői ugyanis megbotlottak: a Sevilla a Getafe otthonában
pedig 1-1-re végzett a Gimnastic vendégeként – a sereghajtó a 92. percben, Rubén fejesgóljával egyenlített.
Primera División, 24. forduló:
Barcelona-Athletic Bilbao 3-0 (3-0)
Gól: Amorbieta (23., öngól), Xavi (30.), Eto,o (41.)
Gimnastic-Valencia 1-1 (0-0)
Gól: Rubén (92.), ill. Joaquin (66.)
Celta Vigo-Racing Santander 2-2 (2-0)
Gól: Baiano (25., 11-esből), Bamogo (33.), ill. Munitis (55.), Cristian Alvarez (79., 11-esből)
Getafe-Sevilla 0-0
Levante-Real Zaragoza 0-0
Osasuna-Espanyol 0-2 (0-1)
Gól: Coro (13.), Tamudo (65.)
Kiállítva: Jarque (75., Espanyol)
Real Betis-Recreativo Huelva 0-0
Villarreal-Real Mallorca 2-1 (1-1)
Gól: Tomasson (38.), Fuentes (90.), ill. Pereyra (26.)
Szombaton játszották:
Atlético Madrid-Real Madrid 1-1 (1-0)
Gól: Torres (11.), ill. Higuain (62.)
Kiállítva: Cannavaro (83., Real Madrid)
Deportivo La Coruna 0-1 (0-1)
Gól: Arizmendi (29.)
Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl, most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhet és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!