Élet-Stílus

Tarr Béla elmegy filmje cannes-i bemutatójára

Tarr Béla részt vesz filmje, A londoni férfi bemutatóján a jövő héten kezdődő Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon - közölte Téni Gábor, az alkotás producere hétfőn az MTI-vel.

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező legújabb munkájával tizenkilenc év után először kapott meghívást magyar film a cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjába. A legutóbb 1988-ban indult a versenyben magyar alkotás, akkor Szabó István Hanussen című filmje képviselte Magyarországot.

Téni Gábor elmondta, hogy a rendező mellett a filmben szereplő színészek egy része is jelen lesz a május 16-án megnyíló, 60. alkalommal tartandó franciaországi seregszemlén. Tarr Béla a filmről, illetve annak cannes-i meghívásáról egyelőre nem nyilatkozott az MTI-nek.

A londoni férfi Georges Simenon bűnügyi regényéből, Krasznahorkai László forgatókönyve alapján, magyar–francia–német koprodukcióban készült. A forgatás két évvel ezelőtt kezdődött meg Korzikán. A francia producer, Humbert Balsan öngyilkossága és cége, az Ognon Pictures jelentős adóssága miatt a munka néhány nap után félbeszakadt.

A tavalyi, nyolcnapos magyarországi forgatást követően a megközelítőleg nyolcvanfős nemzetközi stáb az idén, február 12. és március 10. között 23 napot dolgozott a Franciaországhoz tartozó szigeten.

Az angolul és franciául forgatott, fekete-fehér filmben a főszereplőt, a kikötői pályaudvaron dolgozó, elmagányosodott váltóőrt, aki egy gyilkosság szemtanúja lesz, Miroslav Krobot cseh színész-rendező, feleségét pedig a brit Tilda Swinton alakítja. Lányukat Bók Erika játssza, akit a közönség Tarr Béla: Sátántangó (1994) című filmjében kislányként ismerhetett meg.

A többi szerepben Derzsi János, Szirtes Ági, Lázár Kati, Lénárt István, Almási Albert Éva, Pauer Gyula és Horváth Putyi látható. A film operatőre Tarr Béla berlini tanítványa, a magyar származású Fred Kelemen, míg a zenét Víg Mihály, a rendező korábbi filmjeinek komponistája szerezte.

A londoni férfi című filmet magyar részről Tarr Béla és Téni Gábor közös produceri irodája, a T.T. Filmműhely jegyzi, francia oldalról a finanszírozást a rendező előző filmjének producere, Paul Saadoun és cége, a 13 Production vette át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik