Élet-Stílus

Platini öt bírót szeretne

Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke azt szeretné, ha a mérkőzéseken három helyett öt bíró dolgozna.

„Hárman kevesen vannak, nem tudnak mindent észrevenni. Még ketten kellenének, akik csak a gólvonalat, illetve a büntetőterületet figyelnék a meccseken” – mondta az egykori kitűnő futballista. „A két új bíró akár 45 év feletti is lehet, mert nem kell sokat futnia, inkább valamelyik kapufa mellett állna. Meg kell mutatnunk, hogy a sportszerűtlenség ellen kívánunk fellépni, és jó lenne, ha minél kevesebb lenne a játékvezetői tévedés és a vitatott eset.”

Platini nem tért ki külön a jelenleg negyedik játékvezetőként emlegetett asszisztensre, akinek alapvetően az a szerepe, hogy közreműködik

Kapcsolódó linkek


foci.lap.hu
sport.lap.hu

a cserék lebonyolításában, a kispadon ülők, így az edzők „megregulázásában”, illetve jelzi, hogy mennyi az adott meccs félidejében és végén a ráadás.

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik